"A mi feladatunk az iszonyú, könyörtelen, teljes pusztítás.
Erre áldozza a mi nemzedékünk egész energiáját,
egész szenvedélyét. Matróz, maga valami gyáva,
szárnyaszegett gondolkodás rabja. Hogy hogyan él majd
a nép, ha az állam megdõl? Hehe, csak rá kell
bízni..."
"A mi gyújtóanyagunk, a mi káderünk a zsiványok
világa! A rablás a népélet legtiszteletreméltóbb
megnyilvánulása... Ezt tudni kell! A rabló ellensége
mindennemû államrendszernek, beleértve a szocializmust
is, galambom... A rablás a nép életképességének
tanúbizonysága... A rabló zabolátlanul pusztít,
kérlelhetetlenül, a pusztításért pusztít:
ez a igazi népösztön. Vegye tudomásul.....
Látom, matróz, kezd már a szeme kinyílni! Ugye
meglepi, amit hall, maga felháborodott ártatlanság! -
kiabált Leon Csornij, - Tudja meg hát: mi összetörtük
az írótollat, kiöntöttük a tintát, mot
vérnek kell folynia! Itt az ideje! Az ige tetté válik.
És aki ezen órában nem látja át a pusztításnak
mint ösztönös mozgalomnak mélységes szükségét,
aki nem érzi ezt, az a forradalom ellenségeinek táborába
került." (Részletek Alekszej Tolsztoj: Golgota címû
regényébõl)
1998. december 1O. Az ipari minisztérium bejelenti, hogy bezárják
a Dalja és Barbateni bányákat a Zsil- völgyében.
Nem egy tipikus Romániai jelenségrõl van szó,
a tõkés világgazdaság folyamatos válsága
mind jobban érezteti hatását. A piacok jelentõs
csökkenésével hatalmas árueladási nehézségek
léptek fel, a tõke mind nehezebben teremt profitot, mind több
térség, ország kerül életképtelen
helyzetbe. Ez a jelenség még jobban sújtja a komolyabb
tõkekoncentrációval nem rendelkezõ országokat,
így Romániát is: az ipari termelés 18 %- kal,
a GDP 5,5 %- kal zuhant, a költségvetési hiány elérte
a GDP 4 %- át, a külkereskedelmi mérleg hiánya pedig
3 milliárd dollár. Ezek az adatok persze így önmagukban
megtévesztõk (márpedig a polgári média
próbálja így ábrázolni), hisz csak a világ
egy igen kis szegletérõl, mint valami egyedi esetrõl
adnak tájékoztatást, miközben az adatok által
felvázolt tendencia valójában világméretû.
Másrészt pedig ezek az adatok megpróbálják
elfedni a profitráta állandó leértékelõdésének
tényét, mintha a gazdaság csak bizonyos elemeiben lenne
válsághelyzetben. E tény elfedésének önmaguk
is áldozatai, és éppen ezért a "rész
válságokra" rész megoldásokkal reagálnak.
A román kormány december 1O. bejelentése egy IMF- Világbank
megállapodás része, 1 milliárdos hitel fejében
14O veszteséges állami réz- és szénbánya,
valamint további 5O vállalatot kell bezárni. Az elsõdleges
ok, hogy Románia nem tudja majd 1999- ben törleszteni 2,8 milliárdos
külföldi tartozását. Persze a valóságban
nem ez az elsõdleges ok, illetve ezt az elsõdleges okot állítják
elénk igen csak elferdítve. A világválságot
leszûkítik (szektorális és regionális értelemben
is), és a veszteséges állami(!) vállalatok felesleges
mûködtetésére fogják (ami nem mást
jelent, mint hogy az itt dolgozó igen csak nagy számú
proletariátust feleslegesen dolgoztatják, illetve szerintük
túl nagy fizetést kapnak), és úgy gondolják,
hogy ezek felszámolásával a válság meg
is oldódott. Ami persze merõ hülyeség, hisz mint
már utaltunk rá az általános válságot
nem lehet a szektorális illetve a regionális válságok
pusztán csak látszólagos megoldásával elvégezni.
Ellenben viszont idõhúzást jelenhet, és ezzel
a leszûkítõ- elfedõ mechanizmussal azt érzékeltetik,
hogy a válságot a túlfizetett és túlfoglalkoztatott
román dolgozók és a hasonszõrûek számlájára
kell írnunk, ezt csak egy picit kell tovább gondolnunk, és
azt a feltételezést kaphatjuk, hogy a gazdasági válság
és így jelen példával élve a "román
nép" nyomorának oka nem más mint az ezért
a csodálatos munkáért és fizetésért,
manapság megélhetésért küzd_ Zsil- völgyi
proletariátus, és megint csak nem a tõke általános
mûködése. Persze a proletariátus mindig válságot
jelent a burzsoázia számára, csak éppen nem teljesen
abban a formában ahogy azt a média elénk tárja.
Természetesnek állítják be, hogy a román
nemzet mint minden más nemzet egységes, mindenki a román
állam polgára, és ezért a nemzet minden tagjának
egységesen kell küzdenie a román gazdaság, a román
nép felemelkedéséért. Ezzel nem más a céljuk,
mint az osztályellentét, az osztályharc elmosása.
Ez persze csak merõ illúzió, hisz az osztályok
létezését a bõrünkön érezzük,
és az IMF által javasolt megszorítások nem a román
burzsoát fogja megrázni, hanem a Romániában és
a világ bármely más országában él_
proletariátust taszítja még nagyobb nyomorba. Emiatt
kezdtek el harcolni a Zsil- völgyében él_ proletárok,
és ezt a burzsoázia is nagyon jól tudja: "Francois
Ettori, a Világbank bukaresti missziójának vezetõje
szerint azonban a kormány fontos reformlépéseket tett
az utóbbi hónapban, s ha a fizetõképesség
látszatát fenn tudja tartani, megvan a remény a hitelnyújtásra.
Ehhez azonban elengedhetetlen a Zsil- völgyi sztrájk letörése."
(HVG, 1999. január 16.).
1999. január 4. a CNH (Zsil- völgyi Szénbányák
Vállalat) kb. 15 ezer "bányász" sztrájkba
lép, a bányabezárások leállítását,
1O ezer dolláros végkielégítést, két
hektár ingyen földet a leépítendõ "bányászoknak",
a román átlagfizetésnek háromszorosára
emelt fizetést követeltek, ellenkezõ esetben Bukarestbe
vonulnak. A kormány megtagadja a párbeszédet. Sõt
nagy képûen beleröhögnek a proletárok arcába,
Diaconescu a vezetõ kormánypártnak számító
Nemzeti Parasztpárt (PNT) elnöke, kijelenti, "amíg
sztrájkolnak, addig sem kell a bányászoknak fizetést
adni, s ez komoly megtakarítás az államkasszának."
1999. január 8. a "bányászok" naponta tûntetnek
a CNH udvarán, ahol állítólag Miron Cozmát,
egy tipikus radikálisnak látszó szakszervzeti vezetõt
éltetnek. Cozma tárgyal Viorel Catamaraval, a szenátus
gazdasági bizottságának elnökével. Egyenlõre
Cozma az egyre radikálisabban követelõzõ proletárok
miatt nem írhatja alá a jegyzõkönyvet. El kell játszania
ugyanis a "középkori betyár, a gazdagok megleckéztetõjének,
a szegények istápolójának
szerepét". Sajnos ennek a szerepnek igen sok proletár bedõlt,
a megmozdulás csak pillanatokra jutott el annak a felismeréséhez,
hogy a proletariátusnak nincs szüksége vezérekre,
"feketeszén Esthajnalcsillagjaira". A proletárok csak
is saját erejük, saját vezetésük alapján
harcolhatnak csak is így léphetnek fel mindent elsöprõ
erejükkel a tõkés rend ellen.
1999. január 9. Radu Vasile, miniszterelnök "politikai akciónak"
nevezi a sztrájkot, arra utalva, hogy Cozma a Nagy- Románia
Párt (PRM) tagja. A bányászvezér válaszul
átmenetileg felfüggeszti párttagságát. A
média manapság a legnagyobb veszedelemnek állítja
be a szélsõséges nacionalizmust, a fasizmust. A fasizmus
rémétõl retteg az összes balos faszfej, a magát
anarchistának, kommunistának hazudó szociáldemokrata
gennyláda. Nem áll érdekükben felismerni azt a tényt,
hogy az antifasizmus csak az érem másik oldala. Így a
fasizmus elleni harc nem más mint a kapitalizmus elleni harc elkendõzése,
valójában a fasizmus alapjainak életbentartása.
Vasile kijelentése nem mást szolgál, mint hogy megossza
a proletariátus nemzetköziségét, azáltal,
hogy a Zsil- völgyi proletárokat kicsinyes nacionalista érdekek
végrehajtójaként állítja be. A hitelesség
érdekében különféle puccskísérletekkel
traktálták a fejünket: "Nagy- Románia Párt
(PRM) forgatókönyve szerint Cozmáék megindulásának
népfelkelést kellett volna szítania, megdöntve a
jelenlegi kormányt, de legalább is kierõszakolva egy
elõrehozott választást." (HVG, 1999. február
27.). Az e fajta érveknek még Romániában is számos
balos aktivista dõlt be. Nem kell tagadnunk azt a szomorú tényt,
hogy a mostani megmozdulásokat a Zsil- völgyi proletárok
nem az Internacionálét énekelve vitték véghez,
sõt az is valószínû, hogy helyenként nacionalista
megnyilvánulásaik is voltak ( ezek a mozgalom gyengeségei).
De számos más tettük, a konkrét cselekvési
programjuk, de voltaképpen az a tény, hogy mint harcoló
osztály léptek fel a burzsoázia ellen sokkal inkább
kommunista mozgalom részeivé teszi ezeket a proletárokat,
mint az ellenük acsarkodó balosokat. Érdekes momentum,
hogy a proletárok mihelyst erõszakosan léptek fel és
fegyvert fogtak az egész nacionalista bagázs egyként
határolódott el tõlük, Miron Cozma pedig rohant
aláírni az egyességet.
1999. január 1O. Az ipari minisztérium vállalja, eltörli
a CNH adósságállományát, ha a szakszervezetek
megoldják a folyamatos veszteségek 3O százalékos
csökkentését. Az "ajánlatot" a proletárok
visszautasították.
1999. január 12. A "bányászok vezetõi"
remélvén, hogy megelõzhetik a "bányászok"
megindulását, követelik, hogy Constantinescu államfõ
utazzon Petrozsenyba.
1999. január 14. Több mint 1O ezer proletár nyilatkozatott
ír alá arról, hogy önszántából
indul Bukarestbe. Ez a gesztus persze nagy hülyeség, hisz mi a
faszt érdekel minket a jogszerûség, mi a fasznak okmánnyal
hitelesíteni a a vadsztrájkot. Hogy a rendõrség
kész listát kapjon? Nem csodálkoznánk ha kiderülne,
hogy ez valamelyik szakszervezeti vezetõ zseniális ötlete
volt.
1999. január 15. Az állam illegálisnak nyilvánítja
a sztrájkot, mivel az nem biztosította a minimális termelést.
1999. január 17. "Bányászok" ultimátumot
közölnek vagy teljesítik követeléseiket vagy
elindulnak Bukarestbe.
1999. január 18. Több ezer "bányász" elindul.
A Petrozsényban emelt barikádok elõtt megállnak,
s reggelig tárgyalnak a csendõrség kivezényelt
alakulatainak vezetõivel.
1999. január 19. A proletárok áttörik a csendõrök
vonalait, akik nem tudnak ellenállást tanúsítani.
A menet Tirgu- Jiuban éjszakázik. Cozma odahívja tárgyalni
a miniszterelnököt, a kormány is tárgyalni szeretne,
de a lázadók nem hajlandóak tárgyalni.
1999. január 2O. A "bányászok" folytatják
útjukat, a lakosság mindenhol ovációval fogadja
õket, vizet és élelmiszert szállítanak
nekik. Mintegy 2 ezer olténiai "bányász" csatlakozik
a menethez. Constantinescu elnök összehívja a parlament rendkívüli
ülését.
1999. 21. Cozma reggel úgy nyilatkozott, hogy hajlandó tárgyalni
de kénytelen volt megváltoztatni az álláspontját
mivel a proletár düh felülkerekedett egy pillanatra. Costestinél
a csendõrség útakadályt állított.
Miután néhány száz lakost a karhatalom elzavart
a barikádtól, a proletárok rájuk támadnak,
és egy órán át tartó csata után
átjutottak az akadályon, harc közben további fegyvereket
szereztek, illetve miközben az állam talpnyalói egyetlen
proletárt se tudtak elfogni, addig a lázadók több
rendõrt megvertek és néhány százat túszul
ejtettek. A túszok között volt Curcareanu, a Valcea megyei
prefektus is. Gavril Dejeu belügyminiszter lemondott. Este rendkívüli
kormányülésen döntenek: ha a "bányászok"
tovább indulnak, másnap 14 órától bevezetik
a rendkívüli állapotot. A Pitesti felé vezetõ
úton a hadsereg és a rendõrség útakadályokat
állít, tankok jelennek meg. Közlik, hogy Vasile találkozni
kíván a "bányászok" "vezetõivel"
a coziai kolostorban.
1999. január 22. A proletárok tanácstalanul állnak
a város fõterén. 14 órától 18 óráig
folyt a tárgyalás, amely kompromisszummal végzõdött
(35 százalékos béremelés, két bányát
nem zárnak be), a proletárok hazamehetnek. A "bányászokat"
a szakszervezet vezetõsége értesíti. A feldühödött
tüntetõket a rendõrség veri szét. A több
tervezett szolidaritási sztrájkot lefújtak a szakszervezetek
pl. pedagógusok országos sztrájkját, a galaci
Sidex és a brassói traktor-, valamint a teherautógyár
proletárjainak sztrájkjait. Jellemzõ, hogy baloldali
csoportok, civil szervezetek, különbözõ értelmiségi
csoportok illetve a Polgári Szövetség tagjai riadtan tüntettek
a "bányászok" erõszakos eljárásai
ellen.
1999. február 16. A Zsil- völgyi "bányászok"
gyülekezni kezdtek és dühödten elindultak Bukarest felé.
A menetet több magán- tévé társaság
kamerája elõtt a rendõrség anti-terrorista csoportja
szétverte. Az újabb akcók okaként a Cozmára
kirótt 18 évi börtönbüntetés szolgált
okul- állítja hivatalos média. De a valóságos
ok az volt, hogy nyilvánvalóvá vált az, hogy a
kormány a megállapodás ellenére folytatja a bányák
bezárását. A kormány megvárta míg
a kedélyek lecsillapodnak, a mostani eseményekre már
csak pár száz "bányász" reagált,
azokat pedig már felkészülten várták. "Vélhetõen
a kedélyek lecsillapodása után, Berceanu miniszter -ha
késve is, de- folyatni fogja a bányaipar karcsúsítását,
s a konkrét megoldások fájdalmas kivitelezését
átengedi majd a szakszervezeteknek." (HVG, 1999. január
3O.!)
Teljesült Ettori és az IMF kívánsága, a
polgári világ összefogásával letörték
a "bányászok" újabb megmozdulását.
Az események kapcsán a következõkre kell rámutatnunk:
- A proletariátus spontán erõként való
megjelenése elsöprõ erejû, a felfelé ívelõ
szakaszban nincs olyan burzsoá befogás, amely útjába
tudna állni.
- De ez a spontaneitás hamar elveszti erejét, ha nem válik
tudatos és szervezet kapitalizmus elleni harccá, és így
megmarad a reformkövetelések, a puszta béremelésért
való küzdelemnek. Ezt a burzsoázia ki is használja
a különbözõbefogási módszerei által
pl. bolsevizmus, antifasizmus- fasizmus, szindikalizmus stb.. Most az egyik
legjobban bevált befogó erõt vetették be a szakszervezetet
és annak egyik adu ászát Miron Cozmát. Akik hitelességük
révén a megfelelõ idõben ráültek az
eseményekre, és tárgyalásra utalt politikájukkal
egész egyszerûen lefegyverezték a megmozdulást.
Most már csak a hõs mártírt kell eljátszaniuk,
aztán mehetnek vissza Krétára.
- Tehát a proletariátus csak akkor verheti szét a kapitalista
rendet, a munka társadalmát, ha egész egyszerûen
fejbe lövi az önkéntes "népvezéreket",
a szakszervezeti bunkókat, a nacionalista szájhõsöket
és minden reformista burzsoá szarjankót. És nemzetközileg
szervezett erõként, azaz kommunista pártként számolja
fel a tõkés viszonyokat.
- Ehhez feltétlenül szükséges, hogy harcos szolidarításunkkal
támogassunk minden osztályharcos megmozdulást, amely
a mi harcunk is, és mind szervezettebb kapcsolatot teremtsünk
egy nemzetközileg centralizált kommunista mozgalomért.
- Nagyon fontos a mindenkori proletár harci események részletes
feldolgozása, tisztázása, amely nem tekinthetõ
elméleti feladatnak, sõt szoros értelemben is a gyakorlati
harc része, mivel csak ez által tudunk tudatosan fellépni.
Nem szeretnénk a cikket nagy szavakkal befejezni a soron következõ
újság idézetre ugyanis csak egy válasz lehetséges...
Le a burzsoáziával!
"A csatát megnyerte, de a háborút elvesztette a
román kormány, ha a Bukarestbe tartó -már- már
az államrendet fenyegetõ- Zsil- völgyi bányászok
múlt pénteki leszerelésének az ára további
tehetetlenkedés, a gazdaság folytatódó hanyatlása
lesz. De az is elképzelhetõ, hogy a bányászok
arattak vereséggel felérõ gyõzelmet, s a 35 százalékos
béremeléssel kecsegtetõ titkos megállapodásról
kiderül, a szakszervezeteknek maguknak kell elvégezni a racionalizálás
piszkos munkáját." (HVG, 1999. január 3O.)
A cikk a Kerítéstõrõk címû osztályharcos
újságban 2000-ben jelent meg.