EGY IMPERIALISTA HÁBORÚBAN NINCS "JÓ" OLDAL!

Lübeck bombázása 2002. márciusában volt 60 éve. A Lübeck elleni brit bombatámadással (1942. márc. 28.-áról 29.-ére virradó éjszaka) a szövetséges csapatok eloször próbálták ki a szonyegbombázást egy város lakónegyedén. Akkoriban 301 halott volt és 15 ezren maradtak fedél nélkül. A házak 6,7%-a dolt romba, 51,3%-uk károsodott könyebben vagy súlyosabban; a lübecki óváros 1/5-ét pusztították el ezen az éjszakán. 2002-ben az NPD és a "Szabad Nacionalisták" nácijai meg akarnak errol emlékezni és gyászmenetre szólítanak fel a "szövetséges bombaterror" áldozatainak emlékére. Néhány plakáton a "német nép tömeges legyilkolásáról" is említést tesznek. Persze az1933-45-ig tartó náci terrorról szó sem esik. Hozzáállásuk több mint képmutató, hiszen a német Wehrmacht (ideológiájuk szerint "a világ legjobb katonái"), a német légiero és az SS éppígy halált és pusztulást jelentett sok ország számára. A náci Németország és szövetségeseinek felelossége és bunei iránt nincs semmi kétség. A "balosok" egy része azonban folyton azt a mesét szajkózza, miszerint a 2. világháború "igazságos", a fasiszta Németország és szövetségesei elleni "antifasiszta" háború volt. Ebbol a szempontból viszont jogos kétség merül fel.

"ANTIFASISZTA" HÁBORÚ VOLT -E A II. VILÁGHÁBBORÚ?

A II. világháborút a "demokrácia" és a "diktatúra" közti harcnak állítják be. A történelmi adatok azonban épp ennek az egyértelmu ellentétét igazolják: a nacionalizmus és a rasszizmus mindenütt orgiát ült és az "antifasizmus" éppúgy a tömegek mobilizálásának eszköze volt a nagy mészárlásra, mint a "fasizmus". Franciaországban, Kanadában, a Szovjetunioban és az USA-ban antifasiszták és kommunisták ezreit vették orizetbe és internálták. Ugyanígy jártak el németek, olaszok és japánok tízezreivel is. Csak az USA-ban több tízezer japán származású amerikait telepítettek át és 120 ezer embert internáltak. Az USA "antifasizmusa" valamint a "demokráciáért" és a "szabadságért" folytatott kereszteshadjárata hiteltelenné vált ezen "hadjárat" realitása elott. Pl. az amerikai katonák bevett szokása volt a japán áldozatok füleit összegyujteni vagy skalpokat, csontokat ill. koponyákat trófeaként kiállítani. Rangos US-tisztek, mint pl. Holsey admirális, nyilatkoztak így: "Bárhol a Csendes-óceánon vízbe fojtjuk vagy felgyújtjuk ezeket a bestiális majmokat [a japán katonákat], és éppoly nagy örömet okoz égni látni oket mint fulladozni." És az újságírók: "Gyulölöm a japánokat. Megígérem nektek, hogy ha egy terhes asszonnyal találkozom, biztosan hasba rugdosom majd." Már ezek a példák is egyértelmuen bizonyítják az amerikai hadsereg nacionalista és rasszista hangulatát és az amerikai társadalom "civilizáltságát". Míg az USA hivatalosan a "nyugati értékrendet" képviselte a Csendes-óceánon és Európában, addig az afroamerikai lakosság otthon éppúgy mint a fronton továbbra is ki volt téve a rasszista megkülönböztetésnek. Így pl. a fekete és a fehér polgárok vérsurítményeit elkülönítve tárolták; Tennessee-ben egy sorozási hivatal fellépett a színesek hadseregben való szolgálata ellen, miszerint "Mi a fehér emberek országa vagyunk!"; és a feketék választójogát is csak 1965-ben vezették be. 1940-ben Kanadában betiltották a Kommunista Pártot. Oroszországban a háború "Nagy Hazafias Háború"-nak számított és Ilja Ehrenburg (Sztálin szócsöve) azt mondta, hogy "csak a halott német a jó német" és a német asszonyok megeroszakolására szólított föl. ("Eroszakkal törjétek le a germán nok gogjét. Tekintsétek oket törvényes zsákmánynak.") Jellemzo Ehrenburg következo nyilatkozata (sok "antifasiszta" helyett is szólva): "A németek kezdték ezt a háborút, ok akarták! Nem akarjuk tovább váratni oket, már elég gyulöletünk van! A németek megölték fiatal lányainkat, asszonyainkat és gyermekeinket, bosszút akarunk állni! Nem állunk meg Berlinig! Köztünk és köztük mély szakadék tátong!" Így azonosítottak a mindenkori másik népet ("az ellenséget") "annak" kormányával és állampolitikájával. Ugyanez jellemezte a háború és a két oldal buneinek feltételeit és törvényesítését is. Az afganisztáni háború esetében ez a gyulölet az afgán nép ellen irányult, azért hogy a háborút legitimmé tegyék. A háború után a német lakosság újra az imperialista politika kollektív áldozatává vált számuzések és internálások formájában. Többmillió német efféle megkülönböztetés nélküli kezelése - osztályától, világnézetétol, saját felelosségétol és buneitol függetlenül - szintén nacionalista alapokon nyugszik és a német antifasisztákat és zsidókat ugyanúgy érintette.
Ebben az összefüggésben érdekes az az eset, amit Amadeo Bordiga "Auschwitz avagy a nagy alibi" címu cikkében írt le: 1944-ben a szövetségesek megmenthették volna egy millió zsidó életét 10 ezer teherautóért cserében. A nácik, hogy bizonyítsák ajánlatuk komolyságát, elore átadtak a szövetségeseknek 100 ezer zsidót. A szövetségesek azonban nem reagáltak az ajánlatra. Hasonló eset történt 1944 szeptemberében a varsói felkelés alkalmával is, amikor az orosz seregek nem siettek a felkelés segítségére. Ehelyett az orosz hadsereg megállt és hagyta, hogy a nácik leverjék a felkelést és vérbe fojtsák az ellenállást. 1942-ben Churchill is vonakodott Sztálin segítségére sietni, habár közvetlenül a szovjet határ mögött Észak-Irakban már ott állomásozott egy millió brit katona. Sztálin fölszólította oket, hogy a Vörös Hadsereggel közösen álljanak fel a keleti fronton a náci csapatok ellen. Churchill elutasította ot. Hátsó gondolata a kivárás taktikája volt; kivárni míg Sztálint legyozik és aztán elfoglalni a bakui olajmezoket és a termékeny Ukrajnát. A német hadsereg a szövetségesek bevonulása után ez utóbbiaktól azt a parancsot kapta, hogy maradjon Olaszországban, "hagyja tovább muködni az összes közintézményt és fontos civilszervezetet" és a CI.NAI segítségével tartsa fenn a "rendet és nyugalmat". Hasonló volt a helyzet Indokínában, ahol a japán csapatok újra fegyverhez jutottak a rend fenntartása érdekében. Hogyan illik ez a magatartás az addig gyakorolt "barát-ellenség" gondolkodásmódhoz és általában az "antifasiszta" felfogáshoz?
Habár a szövetségesek hivatalosan és a nürnbergi per következményeképpen hangosan elítélték a nácik kegyetlen emberi kísérleteit, ez se a Szovjetuniót se az USA-t nem riasztotta vissza attól, hogy igénybe vegye a 3. Birodalom és Japán csodtömegébol származó tudományos gárdát (az o segítségükkel fejlesztette ki az USA az atombombát és más, részben vegyi és biológiai fegyvereit).
A második világháború éppúgy mint az elso, imperialista háború volt, az imperialista hatalmak konkurrenciaharca és a munkásosztály tömeges lemészárlása. A szövetségesek "antifasizmusa" igazolta ennek az imperialista országok közötti háborúnak a buntetteit. Ezek az országok mint ellenfelek (a versenytársak csak formájukban különböznek, de imperialista lényegükben nem) alibit és a mindenkori lakosságnak ügyes motivációt szolgáltattak a háborúhoz a "fasizmus-antifasizmus" ellentét felállításával. A háború az imperialista rivalizálások más eszközökkel való folytatása volt. A két oldal különbözo ideológiája csak az imperialista politika ideológiai legitimációját jelentette. Az uralkodóknak szükségük volt az "antifasiszta" tehát "igazságos" háború mítoszára, ahhoz hogy eltereljék a figyelmet a polgári demokrácia és a fasizmus közti kontinuitásról, a háború valódi jellegérol és buntetteirol (mert a nácizmus nem volt egyedül az ártatlan áldozatok ellen elkövetett eroszak terén; a szövetségesek is kipróbálták a terror és mészárlás különbözo módszereit). A náci rémtettek elítélése szabad utat nyitott az "antifasiszta" ellenfél minden rémtettének ( német városok lebombázása, a keleti, német és lengyel területekrol való kitelepítések, a német hadifoglyokkal való bánásmód, Hiroshima és Nagaszaki elleni atombombatámadás stb.). A náci koncentrációs táborokról, gázkamrákról, zsidóüldözésrol készült képek utólag igazolták a háborút, leplezték imperialista jellegét és hétköznapi életünket "kellemesnek" és elviselhetonek mutatták. Az "antifasiszta" országok saját mészárlásait a fasiszta konkurrensek kegyetlenségeinek poshadt vizével próbálták lemosni. Ami megmaradt, azok az ismert bunök (Drezda bombázása és az atombombatámadások a legismertebbek) és méginkább annak tudata, hogy a nagylelku "antifasizmus" mögött kézzelfogható anyagi érdekek álltak. A zsidókon elkövetett tömeggyilkosságot szinte már vallásossá nyilvánították, úgy hogy mindemkit, aki néven nevezte a szövetségesek rémtetteit, revizionistának bélyegeztek, a szemére vetették, hogy relativizál vagy a szonyeg alá akarja söpörni a nácik buntetteit. De nem mi vagyunk azok, akik bagatelizálnak vagy relativizálnak, hanem épp kritikusaink, mert ok a szövetségesek buntetteit a nácik tömegmészárlásaival akarják igazolni. De azt nem veszik tudomásul, hogy a nácik bunei nem igazolják a munkásnegyedek bombázását, nok és gyerekek legyilkolását (még ha ezt úgy is állítják be mint az angol városok bombázására adott "választ"). A szövetségesek buneinek kritizálását nem engedhetjük át a náciknak, akik a szövetségesek kritizálásával próbálják a német imperializmus buneit mentegetni. Mi a szövetségeseket éppúgy a proletár internacionalizmus alapján kritizáljuk, mint a nácikat és mindenkori politikájukat. A nácik antiimperialistáknak állítják be magukat, habár ok csak az egyik imperializmust (a németet) védelmezik a másikkal (a szövetségesekével) szemben, és az antifasiszták ugyanezt teszik.
Auschwitznak tehát alibiként kell szolgálnia az imperialista hatalmak háborúban is folytatott politikája számára. Így igazolták a szövetségesek buneit arra hivatkozva, hogy a háború a náci Németország ellen irányult. Mindent, még az atombombákat is igazolni lehet egy olyan barbár ellenséggel szemben, mint a nácik. Ez a hozzáállás csak a holocaustot láttatta meg és vakká tett más eroszakos buntettekre, mint amilyenek a nem fasiszta és a mindennapi kapitalista bunök.
Az "antifasizmus'' szerepe minden országban ugyanaz volt: a mindenkori nemzeti burzsoák megpróbálták a nemzetközi munkásosztály antifasiszta meggyozodését és érzelmeit eszközként használni azáltal, hogy - mint pl. a brit kormány - háborúját birodalma és profitja védelmében a "szabadságért", "demokráciáért", "emberi jogokért", "önrendelkezési jogért" folyó háborúnak állította be. Néhány "kommunista" (pl. a KP-ok) még a kapitalizmus elleni harcot is alárendelte a nácik elleni harcnak. Egyébként a sivatagi háborúban való gyozelem sem hozta el a "demokráciát" Egyiptomba és Líbiába, hanem új diktatórikus bábkormányokat teremtett. A brit gyarmatok pedig ugyanúgy ki voltak téve a kíméletlen kizsákmányolásnak, a brutális repressziónak és a gyarmati felsobbrendu ember-rasszizmusának, mint ahogy a többi gyarmati hatalmak gyarmatai is.

A FASISZTA POLITIKA "ÚJDONSÁGA"

Karl Korsch, baloldali kommunista egyszer találóan foglalta össze a fasiszta politika "újdonságát": "A totaliter politika újdonsága abból a ténybol adódik, hogy a nácik kiterjesztették a "civilizált" európai népre is azokat a módszereket, amelyeket eddig a "bennszülöttek és vadak" számára tartottak fenn, akik eddig az ún. civilizáción kívül éltek." A koncentrációs táborok sem a nácik találmányai, hanem a kései 19. század nyugati gyarmati börtön- és dologházrendszerének termékei. Az USA és Anglia, akik háborújukat az "emberi jogokért" vívott keresztes hadjáratnak állították be, több millió indián és rabszolga vére árán jött létre. Jellemzo, hogy Washingtonban van egy Holocaust Múzeum, de egy sincs ami a rabszolgák legyilkolására emlékeztetne. Legalább 12 millió kulit vittek Ázsiából a gyarmatokra és Amerikába és 10-12 millió afrikait tettek rabszolgává. A rájuk kényszerített halálukig tartó munka, az emberek rabszolgává tétele és milliók kiirtása tehát semmi esetre sem volt "újdonság", de az iparosított tömeggyilkosság és a háború már igen. A kizsákmányolás, a háború, a represszió és az elnyomás éppúgy a kapitalizmushoz és történelméhez tartoznak, mint a profitmaximalizálás alapelve. A különbözo féle politikai eroszak, népirtások és háborúk áldozatainak száma 1914 - 90-ig valószínuleg a 187 milliót is elérik! Ez megmutatja, hogy a nácik nincsenek monopolhelyzetben az ilyen típusú buntettek elkövetésében. Ezek csak azok a részletek, amelyek összképe nem illik a mindenkori ellenfelek propagandájához. Ellenkezoleg a szövetségesek a német fasizmust használták saját - háborúikban és a békében - elkövetett buntetteik alibijaként: " A kapitalista halál borzalmai láttán a proletároknak el kellene felejteniük a kapitalista élet borzalmait és azt, hogy a ketto elválaszthatatlan egymástól. Az SS-orvosok kísérletei láttán el kellene felejteniük, hogy a kapitalizmus milyen mértékben kísérletezik az alkohollal, a rákkelto termékekkel, a "demokratikus" atombombák sugárzásával stb. Mutogatják az emberi borbol készült lámpaernyoket, hogy elfelejtsük: a kapitalizmus élo emberekbol készíti lámpaernyoit: a munkaerobol. A haj- és aranyfog-hegyek, az áruvá lett halott testek láttán el kellene felejteniük, hogy a kapitalizmus az emberek életét, a munkát tette áruvá." ( Amadeo Bordiga)

IRRACIONÁLIS DOLOG A HÁBORÚ ," SZEGÉNY BOLONDOK" TORZSZÜLEMÉNYE?

Gyakran mondják, hogy a 2. Világháború, Auschwitz és a mai háborúk is csak irracionális dolgok vagy "szegény bolondok" torzszüleményei. Ez az üres fecsegés mindenesetre megakadályozza annak megértését, hogy mindezen orület mögött hideg számítás, tervezés és anyagi érdekek állnak, amelyek nélkül ez az "orület" nem lenne (lett volna) lehetséges. Mindezen "szörnyuségeket" elore megtervezték éss mindnek értheto gazdasági alapja van. A kapitalizmus egészét irracionalitás jellemzi ( ne felejtsük el a tokés konkurrenciát, a profit miatti termelést, a Föld készleteinek elpazarlását, az élelmiszerek, áruk elpusztítását, a rasszizmust, Auschwitzot, a háborút stb.), kis részleteiben azonban a kapitalizmus nagyon is racionális (pl. az új fegyverrendszerek kifejlesztése és bevetése, a háború és az ipari tömegmészárlás megtervezése, az Auschwitzban meggyilkoltak aranyfogainak, hajának és szemüvegeinek értékesítése. A kapitalizmus gyakran tunt rasszizmusával irracionálisnak az elnyomottak számára. Elturték a bántalmazásokat, míg az uralkodók felhasználták ezeket az irracionalitásokat arra, hogy érvényesítsék érdekeiket és az áruk és emberek elpusztításának torát igazolhassák. Auschwitz nem egyfajta bestiális és primitív eroszak kitörése volt, (még ha a fasizmus tényleg állandóan számíthatott is a szadista bunözokre és fanatikus rasszistákra) ugyanis Auschwitz nem lett volna lehetséges az antiszemitizmus/rasszizmus és a börtönök, tokés gyárak és bürokrata-racionális közigazgatásuk fúziója és történelmi fejlodése nélkül. Nem a civilizációval és értékeivel való szakítás volt az ami Auschwitzhoz vezetett, hanem épp ez a civilizáció és értékei tették lehetové. Auschwitz és Hiroshima (az imperialista hatalmak minden más bunét képviselve) nem a technológia vagy valami bestiális világnézet, hanem a társadalmi eroviszonyok fejlodésének termékei. A technikai újítások lehetové tették a koncentrációs táborokat, iparilag megszervezték a tömegmészárlást, a világháborúkat, az atombombákat, és a kapitalizmusnak, a tokés barbárságnak olyan eszközt adott a kezébe, amelyet használni is képes volt. Hogy a különbözo országok munkásait mobilizálni tudják a háborúra, a mindenkori oldalak más-más ideológiát használtak fel. Az ellenfél újabb s újabb lépései alkalmat adtak a "megtorlásra" és szították a másik ország munkásainak és katonáinak gyulöletét. Így az egyik oldal munkásai éppoly kevésbé felelosek a háború kitöréséért, mint a másik oldalon állók; ellenkezoleg, ok éppúgy szenvednek az államok által közösen elokészített és akart mészárlás következményeitol. Aki a bombázásokat és a kölcsönös mészárlást védelmébe veszi, az a bunöket védelmezi.

NEVEZZÜK NEVÉN A BUNÖKET

Az imperialista háború halált és pusztulást jelent az uniformisba kényszerített munkástömegek és a civil lakosság számára. Ehhez az egyik éppen a 2. világháborúban tökéletesített eszköz, a légiharc és a mindkét fél által kipróbált szonyegbombázás volt: Belgrád, London, Rotterdam vagy Varsó bombázása a szövetségesek ill. Berlin, Drezda, Hamburg vagy Köln bombázása a németek oldalán. Lübeck a háború egy további áldozata volt.
A német városok bombázásának szükségszeruen a lakosság felmorzsolásához és demotivizálásához, valamint a haditermeléshez szükséges gyárak és intézmények ekpusztításához kellett volna vezetnie, méghozzá oly módon, hogy a háború minél gyorsabban érjen véget. Valójában a lakónegyedek bombázása gondoskodott arról, hogy a tömegekben felszítsa a támadók elleni gyulöletet és "megtorlásért" kiáltsanak, amit pedig fel lehetett használni a háború folytatásához. A haditermelést pedig nem bénították meg.
A szövetséges szonyegbombázások haszna és célja fölöttébb kérdéses. A németországi haditermelés a bombázások ellenére is aktív maradt, sot növekedett, olyannyira, hogy a tüzérségi fegyverek, repülok és tankok gyártása 1944 nyarán érte el csúcspontját. Sok lakónegyed pusztult el, de a legtöbb ipari létesítmény sértetlen maradt (így ezeket 1944 után "jóvátételi juttatásként" még fel is tudták használni). Az 1942-43-as bombázásoknál az ipari létesítmények és tengeralattjáró bázisok mindössze 3,9 - 19,2%-ban váltak a támadások áldozataivá. Az Auschwitzbe és egyéb haláltáborokba vezeto sínek szintén épségben maradtak. Ugyanakkor 1944-ben csak Svájcban 383, az USA-ban pedig 54 újságcikk jelent meg az auschwitzi mészárlásokról. Ez jellemzo fényt vet a szövetségesekre, ugyanis a sínek és utak bombázása sok emberéletet menthetett volna meg. Hogy egyáltalán nem a háború lerövidítése volt a cél - mondjuk fegyvergyárak bombázása stb. - azt nem csak a bombázások számos példája, hanem magas tisztségu szövetséges katonák kijelentései is bizonyítják. Pl. Sir Charles Portal (az Air Staff Fonöke) az 1942. febr. 14-én készült riportban azt nyilatkozta: "...egyértelmu, hogy a megtámadott célpontoknak lakott területeknek, és nem pedig hajó- vagy repülogépgyáraknak kell lenniük... Ezt egyértelmuvé kell tennünk, ha valaki netán még nem értette volna meg." És Ed Harris, a "Butcher" ("mészáros") néven ismertté vált légieros tábornagy szájából a következo hangzott el: "Nyomatékosan meg kell mondanunk, hogy az élelmiszeripari létesítményeken kívül sosem támadunk meg ipari muveket... Tulajdonképpeni célpontunk mindig is a belváros volt." Az olyan német városok szonyegbombázása mint Essen, Frankfurt am M., Hamburg, Köln, München stb. messzemenoleg a munkásnegyedeket célozta. A polgári lakónegyedeket általában megkímélték. A szövetséges (és német) légiháború civil áldozatai elore megtervezett, szándékos vagy legalább is bekalkulált áldozatok voltak, éppúgy ahogy most sem nevezhetok véletlenszeru "károknak" a Jugoszlávia és Afganisztán elleni NATO-háború halottai.

A HÁBORÚ ÜZLET, FO CÉLJA: A PUSZTÍTÁS

A német városok lebombázását a "baloldal" nagyrésze "szükséges rossznak" vagy "tragikus szükségszeruségnek" fogja fel. Így ez a "baloldal" elfelejti, hogy a halál és pusztítás nem csupán a háború "rossz oldala" , hanem az a szükséges formája, amelyben az emberek a háborút "megélik". A pusztítás nem a háború "rossz oldala", hanem fo célja. A háború jelenti a válság tokés megoldását:csakis a háború vot képes a társadalmat teljesen alávetni a gazdasági követelményeknek ("népi közösség" vagy antifasiszta "népfront" formájában, vagyis a mindenkori ellenzék teljes kikapcsolásával), csak ez volt képes csökkenteni a munkanélküliséget, növelni a profitot stb., és a háború következményeképpen mint pl. Németországban létrehozni a "gazdasági csodát". A háború üzlet - a világ munkásosztályának kárára. A világ tokéseinek számára ez az "igazságos háború" is mélyebb értelmet nyer a munkaero, az infrastruktúra, a termeloeszközök és a lakóhelyek elpusztításában ill. a fegyverek "felhasználásában" (így az adók levonása után 1936 és 1945 között az USA gazdaságának profitja 25,9 milliárd dollárról 51,5 milliárdra emelkedett). Ez a rendszer a termékek elfogyasztása és elpusztítása által marad életben.
Aki az "antifasiszta" logikát követi és igazolja a német városok és lakónegyedek lebombázását, amely többszázezer halottat követelt és emberek milliárdjait tette hajléktalanná, aki tehát úgy véli, hogy Németország bombázásával a szövetségesek "telibe trafáltak", az a barbárok egymás elleni harcának egyik formáját veszi védelmébe és elfelejti, hogy ezen logika alapján öltek meg sok antifasisztát, kommunistát, szociáldemokratát és sok "normális" német és külföldi munkást is, mint ahogy az akkori Németországban mi is mindannyian áldozatokká váltunk volna. A német városok lebombázásának "szükséges rosszként" való igazolása a szövetséges politika és buneinek igazolását jelenti, az összes németnek a náci Németországgal és annak politikájával való azonosítását jelenti és ezzel az "antifasiszta" háborúról szóló mítosz elfogadását is. Mindazonáltal azt is jelenti, hogy ezek az emberek nem azokat a viszonyokat állítják a probléma középpontjába, amelyek a német, angol, amerikai vagy orosz katonákat a háborúra kényszerítették, hanem azokat az embereket, akik ki vannak téve ezen rendszer kénye-kedvének. Ezek az "antifasiszták" hisznek a szövetséges propagandának, de az egyértelmu történelmi tényeknek nem szentelnek figyelmet. Mivel "antifasizmusuknak" nem szolgáltatnak társadalmi tartalmat, így szükségszeruen a prefasiszta kapitalista status quo védelmezoivé válnak, azzal hogy az egyik oldalt elonyben részesítik a másikkal szemben. Saját perspektíva hiányában a szövetségeseket támogatják a nácikkal szemben és így azon szövetséges bunök védelmezoivé válnak, amelyeket "csak" a német munkások ellen követtek el. Ennek a gondolkodásmódnak a perverzitása az "antinémet" ideológiában csúcsosodik ki. Ezek a "baloldaliak" nemcsak hogy az imperialista háború és az akkori történelmi helyzet lényegét nem értik, de még csak perspektívájuk sincs a társadalmi változásokról, ezért favorizálják a náci démon legyozésére alakított imperialista hatalmak szövetségét. Ez az állásfoglalás jelenleg megegyezik azzal, amely pl. a Jugoszlávia és Afganisztán elleni háború elott állítólagos "cselekvéskényszerbol" a NATO Milosevics diktátor ill. az iszlám fanatikus tálibok elleni bevetését támogatta. Mert hát nem tudjuk nézni, hogy milyen mészárlás folyik ott, és mert ilyen barbárságot nem szabad elturni. Ha "demokráciáról", "szabadságról" és "emberi jogokról" van szó, akkor a háború megorzi szentségét, és úgy tunik, hogy nincs más alternatíva, mint az egyik oldalt támogatni (a kisebbik rossz = pl. a "demokrácia" vagy a "nyugati civilizáció") a másikkal szemben (a nagyobbik rossz = pl. a "fasizmus" vagy az "iszlám barbárság").

A NEMZETKÖZI ÁLLÁSPONT

Sem a 2. világháború nem volt "antifasiszta" háború, sem a NATO Afganisztán és Bin Laden Al Kaidája elleni háborúja nem volt a "civilizáció" háborúja a "barbárság"ellen. Nem hagyjuk magunkat egyik oldal által sem befolyásolni és tagadjuk a "kisebbik rossz" logikáját. Nem támogatjuk az egyik oldalt a másikkal szemben, vagyis nem részesítjük elonyben a tokés barbárság egyik formáját sem. Teljességében elutasítjuk a kapitalista barbárságot, mindegy hogy ki szervezte meg, milyen formában és milyen ideológiai alapon. A 2. világháborúban mindkét oldalon a dolgozó lakosság volt az, aki ágyútöltelékként szolgált, az üzemekben munkaeroként és az újjáépítésnél is o hordta a háború fo terhét; és mindkét oldalon a tokések voltak azok, akik a mészárlásokon, pusztításon és az újjáépítésen kerestek és a profitot besöpörték. Ez a mostani háborúkban is így van. A munkásoknak mindegy, hogy milyen ürüggyel hajtják oket háborúba, hogy ki keres a munkájukon és hogy ki öli meg oket. Nekik csak az a tény számít, hogy parancsolnak nekik, kizsákmányolják és megölik oket.
A problémát azok a viszonyok okozzák, amelyek az embereket arra kényszerítik, hogy ágyútöltelékké váljanak a háborúkban. Azok a viszonyok, amelyek az embereket rákényszerítik, hogy eladják munkaerejüket, amelyek a toke szabadságát és a mi rabszolgaságunkat biztosítják, amelyek lehetové teszik, hogy öldökléssel és pusztítással profitot lehessen teremteni. Aki kizsákmányolás, háború és elnyomás nélküli világot akar és nem pusztán egy "civilizált" kapitalizmust vagy lélegzetvételnyi szünetet a következo háborúig, egy kis szusszanást a következo munkanapig, annak nemcsak hogy fel kell hagynia a "jobb", "békésebb", "szociálisabb" vagy "demokratikusabb" kapitalizmus követelésével, hanem fel kell ismernie, hogy a problémát nem a háború vagy nácik okozzák, hanem maga a rendszer, amely megengedi a tokéseknek, hogy minket és világunkat a saját terveik alapján alakítsák, elpusztítsák és kizsákmányolják. Álláspontunk csak a proletár internacionalizmus álláspontja lehet. Ezt 1944 júniusában az olasz baloldali kommunisták fogalmazták meg: "Ellenségeitek nem a német, vagy angol és amerikai katonák, hanem a kapitalizmus, amely háborúra, gyilkolásra kényszeríti oket. A TI kapitalizmusotok az ellenségetek!" És a szövetséges bombák pusztították el az olasz nagyvárosokat, a csírájukban lévo munkástanácsokat és akadályozták oket munkájukban. Éppígy a szövetséges megszállók tiltották meg 1945 után Németországban a munkások szervezodési kísérleteit, és szövetséges bombák pusztították el 1991-ben az iraki munkásnegyedeket, ahol ellenállás ütötte fel a fejét Saddam Hussein ellen és az iraki katonák résztvételével nyílt felkelésre került sor.
Az olasz baloldali kommunisták megfogalmazták az egyetlen lehetséges álláspontot az imperialista háborúban: "Európa katonái és munkásai ne lojetek, barátkozzatok... Nincs más alternatíva, nincs más út, csak ha az imperialista háborúból polgárháború lesz...Világ munkásai és katonái! Csak ti vagytok képesek a világ legfélelmetesebb mészárlását feltartóztatni. Munkások: állítsátok le az egész világon a termelést, amely testvéreitek, asszonyaitok és gyermekeitek lemészárlását szolgálja! Katonák: Ne lojetek, tegyétek le a fegyvert! Béküljetek a kapitalizmus mesterséges határain túl! Éljen minden kizsákmányolt összebékülése. Le az imperialista háborúval! Éljen a kommunista világforradalom!" A baloldali kommunisták és tanácskommunisták mégis aktívan részt vettek pl. Párizs felszabadításában - de tisztán osztályalapon és nem a nemzeti Népfront ill. a "Resistance" keretében.

Harcoljatok az imperialista háború és a fasizmus ellen! Éljen a társadalmi forradalom! Osztály osztály ellen!