Az elmúlt 4O év sztálinista- kádárista kapitalizmusában 1919. március 21., a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának napja szent ünnepnek számított. Manapság a liberális kapitalizmus napjaiban átestünk a ló túloldalára, és csak a legdurvább szitokszavakkal tudják jellemezni ezt a napot. A valóság az, hogy mindkét fél - bár látszólag ellenkezõ véleményt alkotnak - burzsoá szemléletet képvisel. Egyrészt egyes történelmi személyek cselekedetével magyarázzák meg az események sorát, másrészt nem is látnak folyamatot, csak éles elkülönülõ szakaszokat. Kijelentik, hogy 1918. október 31., a polgári demokratikus köztársaság létrejötte, míg március 21. a kommunista társadalom kezdetének napja. Ezáltal akarják elérni, hogy kiszakítva a történelem folyamatából, a proletariátus ne tartsa fenn az osztályharc állandóságának, így önmaga létezésének a tényét. Illetve ehhez kapcsolódóan elveszti az a tény is a jelentõségét, hogy konkrét idõben leszûkítve a proletariátus a háború utolsó évei óta szüntelen fegyveres harcot folytat a burzsoá rend ellen. És, hogy a fent megnevezett két jelentéktelen esemény nem proletár mozgalom pozitív eredményeképpen, hanem épp ellenkezõleg annak befogásaképpen jött létre. Mi is történt ezen a napon? 1919 március 2O-án éjszaka az MSZDP néhány vezetõje felkereste cellájában Kun Bélát, a KMP titkárát, és egységes kormányzásra hívott fel. Mivel a burzsoázia rájött arra, hogy még van egy adu ásza a forradalmi robbanás elõtt. Ez pedig az a fiatal magát kommunistának nevezõ párt, amely még nem vesztette el hitelét a proletariátus szemében. A cél egyértelmû volt: leverje azt a világméretû forradalmi hullámot, amely Magyarország területére is elért. Hogy az utolsó pillanatban a proletariátus élére álljon, és megakadályozza azt, hogy kitermelje saját soraiból a saját forradalmi vezetését, és így harcát centralizálja. Tehát, hogy párttá szervezõdve, a proletárdiktatúra mind erõteljesebb használatával szétverje a tõkés rendet, a demokrácia, a munka társadalmát. Március 21. különös nappá vált, a proletariátus látszólag elérte amit akart, a kommunista társadalmat. Oké a név stimmel - gondolhatták a proletárok -, de mik a "forradalmi kommunista vezetés" a rendeletei és felszólításai?

- Mindenki, aki rabol, vagy fosztogat, halállal büntetendõ.
- Mindennemû szeszesital kimérése, forgalomba hozatala és fogyasztása tilos.
- Bárminemû fegyvert csak a katonaság, rendõrség, csendõrség, védõrség, népõrség és más elismert alakulatok valamint a gyári õrségek és munkásgárdák tagjai viselhettek.
- Dolgozzatok! Rendet!

Ezek a tulajdon, a rend és a munka védelmérõl szólnak, forradalminak-kommunistának egyáltalán nem nevezhetõek.
A proletár mozgalmat persze nem lehetet ilyen könnyen lefegyverezni. Rengeteg erõ maradt a proletariátusban, amelyek sajnos (önálló vezetés híján) polgári-ellenforradalmi vezetés alá álltak csatasorba.
És bár polgári vezetés alatt voltak, ennek ellenére rendszeresen forradalmi tetteket hajtottak végre: szabotálták a munkát, fosztogattak, kíméletlenül, semmiféle humanista marhaság hatása alá nem kerülve irtották a látható burzsoáziát. De önálló centralizáció hiányában, nem rombolták le az államot, amely magát a közösségi tulajdon letéteményesének nyilvánította. Így a forradalmi proletariátus pártjának diktatúrája helyett, a lenini módon egy politikai párt játszotta el a proletariátus szerepét. Az állam megerõsödött, és fokozatosan felszámolta a tényleges proletár erõket, miután a szociáldemokrácia 133 nap alatt eljátszotta ez irányú szerepét azt a maroknyi forradalmi kisebbséget, akik még tevékenykedtek, felszámolta a dühöngõ Horthy-terror. A Tanácsköztársaság politikai története nem más, mint a szociáldemokrata burzsoá klikk folyamatos kísérlete, az anarchista-kommunista mozgalom elszigetelésére. Amely mozgalom minden radikalizmusa ellenére is sajnos kompromisszumképességrõl tett tanulságot. ()
I. A Zöld Gárda

A Szociális Forradalom () cikke a "Zöld Gárdáról" - részlet az újság 1918. szeptember 28. Forradalmi "bandák" Horvátországban címû cikkébõl.
A csendõrökkel, katonai õrjáratokkal folytatott harc a monarchiában mindegyre elkeseredettebb jelleget ölt. Aminthogy a hadbíróságok nyakra- fõre lövetik fõbe a dezertõröket, aminthogy a rendeletek egész sora helyezi törvényen kívül, teszi úton- útfélen lepuffanthatóvá, ûzött vaddá a háborúval eltelt, bujdosó katonákat, ugyanúgy felelnek a dezertõrök, a "zöld gárda" emberei is. Fegyveresen szállnak harcba üldözõikkel, és nem mindig õk a legyõzöttek. Sõt, akárhányszor már õk a támadók.
Különösen elhatalmasodtak Horvátországban, a Szerémségben a zöld gárda katonái. Valóságos "forradalmi bandák" harcolnak itt az államhatalom fegyveres hajcsárai ellen, mégpedig ugyancsak elkeseredett keményen. Szeptember 5- én egy ilyen dezertõr csapat Grabovci községben megtámadta Radosevics József csendõrörmestert és Androvics Pál õrvezetõt, akik õrjáraton voltak. A dezertõrök agyonlõtték a két csendõrt és elszedték azok lõszerét, fegyvereit. Szeptember 6- án Erdevikben- mint a hivatalos hír mondja- "forradalmár bandák" agyonlõtték Utyesanovics Mile csendõrt. Ettõl is elszedték a fegyvert és a lõszert. Szeptember 8- án ugyanezen bandáknak "nagyobb számú legénysége" Velika Bastaja faluban két csendõrõrsöt talált. Az egyik õrjárat a faluban járt, a másik a községházán maradt, ott Deutsch Miksa csendõrszakaszvezetõt agyonlõtték, a községi rendõrt és éjjeliõrt pedig lefegyverezték. A községházán összeszedett fegyvereket, lõszereket mind magukkal vitték.
Indjija szerémségi városkába is ellátogattak a zöld gárdista "forradalmárok". Müller Jakab dúsgazdag gõzmalom tulajdonostól elvitték az egész lisztkészletét, 2O OOO K sarcot róttak ki reá, Motz Mihály vagyonos földesgazdára és több társára pedig 1OO OOO K- t, amit a megrémült emberek- tudva, hogy a csendõri védelem mit sem ér- ki is fizettek. Petrovicic, Karlovcic, Dec és Kupinovo községek minden vagyonos emberét, papját, jegyzõjét, meggazdagodott földbirtokosát kifosztották, megsarcolták a fegyveres dezertõrök. Mindez egyetlen hét leforgása alatt.
Így sorolja fel mindezt szárazon a Reichspost tudósítására hivatkozva a Népszava. A cenzúra által körülnyirbált adatokból is világosan kitûnik, hogy itt nem egyszerû rablásokról, nem is bûnügyi rovatba való rablóbanda mûködésérõl van szó, hanem- mint ezt a Népszava is megjegyzi- "komoly politikai jelentõséggel bíró" () esetekrõl. A szerémségi dezertõrök fegyveres csoportjai nem érik be azzal, hogy védekezzenek az õket halálra keresõ üldözõkkel szemben, hanem nyíltan, fegyveres felkelésben támadnak az elnyomó osztályállam, annak hóhérlegényei és a burzsoázia ellen. Ott a Szerémségben, ahol a zöld gárda "forradalmár bandáitól" rettegnek- már tüzel, forr, lángba csapott ki a születõben levõ nyílt fegyveres felkelés elsõ tûzfészkeinek egyike a monarchiában...

II. A Lenin- fiúk

A Tanácsköztársaság elõtt és alatt a proletariátus rengeteg terror csapatot szervezett (lásd Zöld Gárda), amelyek a burzsoá viszonyok feletti diktatúrára szervezõdtek, és tevékenységük a burzsoázia elleni könyörtelen harcban csúcsosodott ki. A leghíresebbé közülük a Lenin- fiúk váltak. A szervezetet, miután spontán módon megszervezõdött alárendelték a Belügyi Népbiztosság Politikai Nyomozó Osztályának, de végül is az osztály nem igen tudta befolyásolni tevékenységét. Két kommunista "vezetõ" tudott bizonyos akciókban hatással lenni rájuk (persze csak akkor, ha az összefüggött az õ elképzeléseikkel is), Szamuely Tibor () és Korvin Ottó (). Legenda övezte már a megjelenésüket is, felszerelésük a következõ volt: bõrnadrág, bõrkabát, bõr- lábszárvédõ, tányérsapka, karabély, Steyre- pisztoly, szurony és tojás kézigránát. De az igazi legendát persze a burzsoázia elleni könyörtelen harc övezte. Általában a helyi proletariátussal összefogva leverték a szervezkedéseket, pl. május 1- én Szolnokon, 2-án Hatvanban, 7-én Devecserben, június elején Dunaföldváron, 21-én Dömsödön, 22-én Szekszárdon stb., és igen csak kivették a részüket a budapesti június 24-i ellenforradalmi szervezkedés leverésében is. "A Magyar Tanácsköztársaság Kormánya akkor is, ha hatalmát a legszélsõbb szigorral érezteti, mindig humánusabb lesz azoknál a kormányoknál, akik az emberiségre a háború borzalmait hozták." - jelentette ki Kun Béla (), és megpróbálta proletariátus dühét gennyes humanizmussá átváltoztatni. De a Lenin- fiúkhoz sokkal közelebb álltak Szamuely szavai "Mindenütt szaladgálnak, ágálnak az ellenforradalmárok, üssétek le õket! Üssétek agyon ott, ahol találjátok õket! Ha csak egy órára is sikerül felülkerekedni az ellenforradalomnak, nem lesz kíméletes egyetlen proletárral sem. Mielõtt vérébe fojtanák a forradalmat, fojtsátok õket a vérükbe!" (Vörös Újság, 1919. február 11.) Persze tevékenységüket élesen, helyenként fegyveresen támadta a magát kommunistának tartó Forradalmi Kormányzótanács. " A törvények és rendeletek ellenére végrehajtott ítéletek és elsõsorban azok a minõsíthetetlen gyilkosságok, amelyeket egyesek, vagy a kormánytól nem engedélyezett, sem a hadsereghez, sem a Vörös õrséghez nem tartozó szabadcsapatok vagy önkényeskedõk követtek el: bûnös cselekmények voltak elsõsorban a forradalom törvényei ellen, ezek a forradalom tisztaságát mocskolták be, ezekért a forradalom és forradalmárok felelõsséget nem vállalnak." - írta Böhm Vilmos, () tanácskormány hadügyi népbiztosa. Az önkényeskedõk azért se hagyták magukat, még 1919. márciusában Cserny József () vezetésével lefoglalták a fõváros legforgalmasabb pontján lévõ Batthyány-palotát. "A forradalmi kormányzótanács terrorcsapata"- írták fel a palota kapujába. A kormány tagjai megdöbbenéssel vették tudomásul az esetet. Soha nem adtak ilyen csapat felállítására engedélyt, illetve ha egyesek tudtak is róla nem gondolták, hogy ilyen kimenetele lesz. Május 3-án Cserny tudtával egy pár vasmunkás megölte Návay Istvánt és Kis Béla fõjegyzõt és még nyolc burzsujt. Az õ meggyilkolásuk különösképpen felháborította a kormányt, mert bár dzsentrik voltak, de fölöttébb demokratikus érzelmûek és nem vállaltak ellenforradalmi szerepet- állították. Az esetet hamar megtorolták, és kivégezték a tetteseket. Rendeletbe foglalták, hogy minden spontán önkényeskedést azonnal megtorolnak. A megtorlással Haubrich József szociáldemokrata városparancsnokot bízták meg. Az önkényeskedõk másik fõ tevékenysége a túsz-szedés volt. Ez a tevékenység egyébként igen fölösleges, de a Lenin- fiúk sajnos nagy hibája volt, hogy nem tudtak teljes egészében elszakadni a kormánytól, és a Politikai Nyomozó Osztály parancsára kezdtek bele a túsz-szedésbe. Ahol pozitíve megemlítendõ, hogy számos esetben túl lépték a hatáskörüket. Ezért a kormányzótanács május 24-én rendeletben tiltotta be a túszszedéseket. Érdekes adalék, hogy a legnagyobb túszmentõ nem egy jobb oldali szociáldemokrata volt, hanem a KMP fõvezére Kun Béla, aki számos arisztokratát mentett ki a Lenin- fiúk karmaiból. Július elején a "baloldali" kommunisták önálló szervezkedésbe kezdetek egy új kompromisszummentes kommunista párt szervezésére. Részt vettek benne az I. Kerületi Tanács tagjai, a IV. Kerületi Munkástanács, Stark Ferenc, Englander Fülöp, Demény Ottó, két Ukrajnából származó forradalmár Jefimov és Jukelson, Varga Ottó és más anarchisták, valamint Szamuely és a Lenin- fiúk Szamuely mellé kihelyezett osztaga. A szervezkedés nem jutott túl a vitákon és a tervezgetéseken. Szamuely eltervezte, hogy Kommunista címmel egy újságot kíván indítani. Jefimovot és Jukelsont, hivatalosan Rakowski küldte Magyarországra, hogy megszervezzék a Tanácsköztársaság számára az orosz hadifoglyokat. Ezt a tevékenységüket túllépve, különvonaton keresztül- kasul bejárták az országot, és a Tanácskormány ellen agitáltak. Vidéken Abonyban és Sátoraljaújhelyen is szervezkedtek a vezetés ellen. A "baloldali" kommunisták kijelentették, hogy Magyarországon nincs proletárdiktatúra, hanem burzsoádiktatúra van. Továbbá kifejtették, hogy el kell távolítani a forradalom ál-vezetését, a szociáldemokratákat, illetve a KMP reformszárnyát Kun Bélástul. Július 2O-án Kun vezetésével (Kun egyébként már áprilisban fellépet Szamuely radikalizmusa ellen, ekkor még sikertelenül) a szervezkedést felszámolták. Több tagját kivégezték, a két Ukrajnából származó forradalmár a Dunába hajították. Szamuely tevékenységét megpróbálták a háttérbe szorítani, de ennél többet nem mertek ellen tenni, mivel túl nagy befolyása volt a párton belül, illetve mellette állt a Lenin- fiúk felfegyverzett egysége. Érdekes csattanója a történetnek, hogy Kun 1934-ben mint a szociáldemokratákkal következetesen fellépõ forradalmár köntösében tetszelegve kijelentette "Ha elkésetten is, de megkezdtük a mozgalmat, amely egy új kommunista párt kádereinek titokban, illegálisan való összehozására irányult."
A Lenin- fiúk osztagát már a megalakulásuk pillanatában fel akarták oszlatni (ha kell akár fegyveres harcok árán is). Böhm egy rendeletet adott ki április 3O-án: "Ismételten jelentés érkezett hozzám, hogy hadmûveleti területen részben egyes parancsnokságok, részben különbözõ munkás- és katonatanácsok különbözõ elnevezéssel, mint politikai terrorcsapat, helyi vörös csapat és a többi, csapatokat toboroznak, alakítanak és ezeket különbözõ karhatalmi, sõt helyenkint a forradalmi kormányzótanács rendeleteit túllépõ célokra használják fel. A forradalmi kormányzótanács rendelete értelmében senkinek sincs joga az országban csapatokat toborozni, csak a hadügyi és belügy népbiztosságnak. Minden egyéb csapattoborzás, ha a legjobb szándékkal történik is, könnyen ellenforradalmi tendenciákat szolgálhat. Ennélfogva elrendelem, hogy a hadmûveleti területen lévõ valamennyi, a hadsereg, vagy vörös õrség rendszeresített állományába és hadrend- alakulataiba nem osztott úgynevezett politikai terrorcsapat vagy más elnevezés alatt mûködõ külön csapat haladéktalanul föloszlatandó és az ott lévõ katonák a vörös hadsereg kötelékébe besorozandók. A jövõben mindazok, akik ilyen önkényes politikai terrorcsapatokat alakítanak, vagy azokat vezetik, vagy azokban részt vesznek, haladéktalanul rögtönítélõ törvényszék elé állítandók..."
Május 19- én a Lenin- fiúkat hivatalosan lefegyverezték. Május 23- án Csernyék sikertelen merényletet követtek el Böhm ellen.
A kormányzótanács proletárdiktatúra szemléletét is Böhm állapította meg szinte tökéletes burzsoá õszinteséggel: "A proletariátus diktatúrája a proletariátus többségének akaratából fakadó, tõle alkotott szabályok szerint alkalmazandó uralmi rendszert jelent. Még a diktatúra legfanatikusabb hívei is elismerik, hogy a diktatúrát csak a proletariátus által megalkotott törvények, rendeletek szabályok szerint csak a proletariátusnak szabályszerûen megválasztott képviselõi gyakorolhatják és sohasem egyénekkel, hanem a burzsoáziával, mint osztállyal szemben." Ezt a szociáldemokrata politikát, amely a proletárokat újra csak bólogató választópolgárrá változatná, az önmaguk sorsáért tenni akaró proletár erõk már rég megtámadták:
"A Vörös Újság ellen pogromot rendezett Nagy Vince belügyminiszter (), ez a pimasz ifjú. Székefehérvárott az õ államtitkára, Ágoston Péter, az ellenforradalmároknak, akik nyíltan akarják visszaállítani a királyságot, a haja szálát sem érintette meg. Az ellenforradalom nyíltan felütötte a fejét. Határozottan munkás ellenes formában. Nem válogat, nem kérdi, vajon a szociáldemokrata párthoz tartozik- e a munkás vagy a kommunista párthoz. Nem nézi, vajon az osztály együttmûködés apostolainak szavára hallgat- e a munkás, avagy a forradalmi osztályharcot akarja, s a burzsoá osztály fölött meg akarja kondítani a halálharangot. A burzsoázia tömegei nem akarják már az együttmûködést, terhes már a demokrata állam is, nyíltan akarják saját diktatúrájukat. Az ellenforradalom megmutatja mit ér a demokrácia. A belügyminiszter pogromot rendez a kommunista forradalmárok ellen, s a szociáldemokrata államtitkár anélkül jön vissza Székesfehérvárról Budapestre, hogy láncra verve hozza Károlyi József grófot, Prohászka püspököt, a Széchenyi, a Cziráky grófokat, a plébánosokat és a kormánybiztosokat. Nagy Vince, ez a pimasz ifjú, nem habozik, amikor pogromot kell rendezni a kommunista forradalmárok ellen. De államtitkára Ágoston Péter, visszautazik Budapestre anélkül, hogy gróf Károlyi Józsefnek fejét hozza utazókofferjében.
Tanulság: A proletárok csak maguk szabadíthatják fel önmagukat, s maguk a tömegek végezhetnek a burzsoázia minden ellenforradalmárával. Az ellenforradalommal szemben csupán egy biztosíték van: a forradalom továbbfolytatása, szakadatlan forradalmi osztályharc a burzsoázia teljes leveréséig, a proletárdiktatúráig és azon is túl addig, amíg megszûnik minden osztálykülönbség: a szocializmusig. A forradalom védelme: csak az osztályharcot vívó proletariátus felfegyverzése. Fegyverkezzetek fel! Állig fegyverbe, proletárok!
Csírájában már nem lehet elfojtani az ellenforradalmat, amely már a legszebb virágjait hajtja. De vágjátok ki a gyökerét is. Vágjátok ki, és ne kíméljetek, pusztítsátok ki az ellenforradalmi burzsoáziát, mert különben titeket pusztít el. Ha nem akarjátok, hogy csak a ti véretek pusztuljon, ontsátok vérét az ellenforradalmi banditáknak.
Proletárok, fegyverkezzetek!
Salgótarján (), Tiszadob (), Makó () még nem volt elég intõ jel nektek. Íme, Székesfehérvárott már nyíltan követelik a régi rendszer visszaállítását, támaszkodva arra, hogy a kormány, amely a munkásmészárlásokat rendezte, megvédi õket a proletárok ellen. Nem is csalódtak, mert a kormánybiztos szóhoz sem engedte jutni Székesfehérvárott a vármegyeházban azokat, akik nem azt akarták, amit a grófok és püspökök, akik nem akarták a királyság visszaállítását. A kormánybiztos megakasztotta a szónokot, aki a köztársaság mellett akart beszélni, s a belügyi államtitkár, Ágoston Péter hazajött Pestre, hogy jelentést tegyen a pogromot csináló Nagy Vincének, a székesfehérvári kormánybiztos fõnökének.
Pokolba a burzsoá demokráciának evvel a rendszerével, amely az ellenforradalmat táplálja. Pokolba a parlamentális köztársasággal, mely lehetetlenné teszi a proletártömegek önálló cselekvését, éljen a munkások, katonák, parasztok és földmíves szegények tanácsainak köztársasága, amely egyedül biztosítja a kizsákmányoltak hatalmát.
Fegyverben álló proletárok állama: ez az ellenforradalom határa! Fegyverbe, proletárok: az ellenforradalom ellen, a munkások, a katonák és földmíves szegények hatalmáért!
Fegyverbe, proletárok! (Szamuely Tibor: Proletárok, fegyverkezzetek!, 1919. február 6.)

Június 24- i ellenforradalmi mozgolódás után Cserny még erõteljesebben hallatta a hangját: "Veszélyben a proletárdiktatúra! Budapesten dühöng az ellenforradalom, s hogy nem diadalmaskodott az kizáróan az én embereim érdeme... Ezen utolsó három nap megmutatta, hogy véres kézzel kell átgázolni és vérbe kell fojtani az ellenforradalmat. Meg kell szervezni a vörös õrség tüzérosztagát. E célból kérek 2OO tagból álló legénységet, 8O nyomozó, 35 õrségi személyzetet és egy 25 fõbõl álló törzset. Ezek szereltessenek fel 16 ágyúval, 12 gépfegyverrel és egyéb lõfegyverekkel. Bocsáttassék rendelkezésükre megfelelõ épület. Én átveszem a parancsnokságot, és én fogom megválogatni a legénységet. Az osztag megszervezése után adassék át nekünk a dunai flottilla is. Lenni vagy, nem lenni, ez most a kérdés! Ne tétovázzunk, fogják keményen a gyeplõt." A szociáldemokratákkal szemben is igen határozott álláspontot foglaltak el. Unalmas óráikban a Batthyányi palotában gyakran énekelték, hogy "Szerkesztõ úr Jakab, kitörjük a nyakad." Természetesen nemcsak ilyen "humánus" formában élték ki dühüket, több merényletet követtek különbözõ szociáldemokrata politikusok pl.: Kunfi, Erdélyi, Rónai stb. ellenében. Az elõbb említett Jakab úrnak, Weltner Jakabnak a szociáldemokrata lapnak a Népszavának a fõszerkesztõjének pedig az alábbi levelet küldték: "Még két napod van. Vigyázz, mert óráid meg vannak számlálva. Szürke szemüveget viselek, ha meglátsz, azonnal szaladj el." Egy alkalommal (a forrás nem ad idõpontot) a kormány kiküldött egy Vadász nevû figurát, aki a Park- klubban vigyázott a felhalmozott értékekre. Vadász megakadályozta, hogy a proletárok azokat széthordják. A Lenin- fiúk ebben megakadályozták, Vadászt csak hosszas fogság után tudták kiszabadítani a palota börtönébõl. Számos sztorit lehetne még róluk írni, amelyek hol fedik a valóságot hol nem. De ez a kérdés legfeljebb a történészeknek lehet fontos, mivel a lényeg az magának a csoportnak a forradalmi irányultsága. Hiba lenne ha pusztán csak a mozgalom pozitívumait emelnénk ki. Tény, hogy ebben a forradalmi hullámban a proletariátus avantgardjaként szerepeltek, és így tény az is, hogy a legradikálisabb elemek voltak. De mint ahogy az az egész 1917- 23- as világméretû forradalmi hullámra jellemzõ volt, õk sem tudtak teljes következetességgel elszakadni a bolsevizmustól. S bár bizonyos elemeiben felfedezték annak ellenforradalmiságát, sõt túl is léptek rajta. De nem tudták megnevesíteni igazából ezt az ellenséget, és így illúziókat tápláltak irányában. Ennek tudható be, hogy a tanácskormánynak inkább csak a jobboldali (történelmi) szociáldemokrata részét támadták, míg semmiben sem különbözõ Kun Béla félékben megbíztak. Magának a bolsevik, lenini ideológiának is teret engedtek soraikban. Abszolút ítéletet nehéz lenne róluk alkotni, hisz a Tanácsköztársaságot, és ezzel a Lenin- fiúk mozgalmát 133 nap után augusztus elsején leverték. Ez igen kevés idõ arra, hogy teljes egészében felismerhessék a bolsevizmus ellenforradalmiságát (fõleg azért mert, a bolsevizmusnak hatalmas hitele volt a proletariátus szemében). Bár történelem nem ismer ha-kat, de azért elmondható, hogy Szamuely és a Lenin- fiúk egy- két hónapon belül teljes egészében szembefordultak volna a KMP politikájával, minta hogy erre már kísérletek is voltak. Így az sem véletlen, hogy a kapituláció után, hogy míg a pártvezetõség elmenekülhetett, addig Korvin Ottó, Szamuely és Lenin- fiúk itt maradtak (Csernyéknek volt egy olyan tervük, hogy fel mennek a Bakonyba és erdei banditaként várják ki az közelre várt forradalmat), és így a fehér terror áldozataiként haltak meg.
"Mi a proletárhatalom védelmében mindenütt keményen és elszántan léptünk fel, ahol a fehérek ellenforradalmi hidrája felütötte a fejét, és sorra levertük az ellenforradalmárok kísérleteit, de sajnos az elsõ Magyar Tanácsköztársaság bukását nem tudtuk megakadályozni, az nem csak rajtunk múlott. A bukásban része van annak is, hogy a proletárdiktatúra nem volt elég következetes és kemény a nép ellenségeivel szemben. A jobboldali szociáldemokrácia a régi rend uraival és külföldi imperialistákkal árult egy gyékényen kezdettõl fogva. Böhm, Kunfi és társaik minden esetben mentették az ellenforradalmárokat, és humanizmusról szavaltak akkor, amikor annyi ellenség az életünkre tõrt. Teljes erõvel igyekeztek lefogni a proletariátus öklét, hogy ne tudjon még keményebben lesújtani. õk jártak élen a Szamuely elvtárs és csoportja elleni támadásban, s buzgó terjesztõi voltak a reánk szórt szennynek." "Bõhm is ott tartózkodott, és mi a Városházán intéztük az ügyeket. Akkor Böhm oda jött hozzánk, és pesszimista beszédével felháborította Tibi elvtársat. Tibi meg mi is annyira ellene voltunk, hogy az ez után a nagy differencia után következõ gyûlésen beszsélõ Tibi elvtárs után Böhm is beszélt, és úgy látszott használt neki, hogy elõzõleg jól megmondta Tibi elvtárs a véleményét. És mikor Böhm elment, hozzátette Tibi elvtárs, hogy a munkásnak szívbõl való, egyszerû elvtársakra van szüksége, és nem ügynökökre, akik csak beszélnek, de nem tesznek semmit. Mi eztán a vonaton mindjárt tovább megtárgyaltuk, és erre a mi szintén felejthetelen Kerekes Árpád () elvtársunk megjegyezte, hogy ezek ellen sokkal jobban kellene harcolni, mint a nyílt ellenség ellen, és mi hiába várunk nyugatról segítséget. Az ilyenfajta, úgynevezett munkásvezérek nem a harcot akarják, mert félnek tõle, és mi lenne akkor, ha õk nem lennének. Erre Tibi elvtárs ezeket mondta:- Mi nem szivesen mentünk velük a Tanácskormányba, és ezeknek az eltávolítása a munkásmozgalom érdekében feltétlenül fontos." (Gábor Antal () visszaemlékezései)

III. Még egy érdekes cikk

Csak vissza nem! (Miskolci Munkás, 1919. július 1.) ()

Ha vannak még kis hitûek, és ha van még bizakodó burzsoázia, századszor kiáltjuk nekik: Nincs többé visszatérés! Senki se áltassa magát álreményekkel, és senki se üljön fel a visszafordulás szépen színezett képének, ha ilyenek még vannak. A demokrácia, legyen az akár "polgári", akár "szociál" demokrácia, senki elõtt sem találhat többé hitelre. Azok, akik a forradalmi tûz hiányában humánus meggondolások alapján még mindig a demokráciával akarnak kacérkodni, gondoljanak a múltra. A múlt legocsmányabb tettei, a kizsákmányolás, nemzeti osztályállamok alkotása, ezek egymás elleni imperializmusa, mindez a demokrácia szent jelszavával történt.
Legyünk tehát tisztában azzal, hogy a demokrácia olyan értelmezése, ahogyan azt a diktatúra ellenségei szeretnék hirdetni, hazugság, becsapás. Ez a múlt tanulsága. De legyünk tisztában azzal is, hogy a visszatérés, bármilyen formában történne is meg, nem állhatna meg a szociáldemokráciánál, hanem ismét a legteljesebb burzsoá diktatúrához vezetne. Ne felejtsük el soha, hogy ma a bujkáló ellenforradalom legveszedelmesebb jelszava, aknája a demokrácia. Vigyázzunk! Aki ma demokráciáról beszél, bármilyen kenetes szent arccal teszi is, halálos ellensége a munkásságnak. És vigyázzanak az ellenforradalmi bujtogatók, mert a munkásság vörös álarcuk alatt is megismeri õket.
A Tanácsköztársaság Alkotmánya kimondja a proletariátus belsõ demokráciájának elvét. De nem fogjuk tûrni, hogy ezt a jelszót a proletariátus soraiba befurakodott ellenforradalmárok arra használják fel, hogy visszafelé akarják fordítani a kereket, amelyet egyszer az igazi proletariátus ragadott meg és lendített elõre.
A proletariátus a maga kebelében a legteljesebb demokráciát akarja érvényesíteni. A proletariátus soraiba fogadja mindazokat, akik a kizsákmányolás elvérõl lemondva lélekben is proletarizálódnak és a munka alapjára helyezkednek. De jaj annak, aki a proletariátus nagylelkûségével visszaél, jaj annak, aki miután proletárnak jelentette ki magát, a munkásság jóhiszemûségét arra akarja felhasználni, hogy belülrõl folytassa azt az aknamunkát, amelynek sikertelenségét, kívül állva, már belátta. A munkásság ma nagylelkû és jóhiszemû. Ezeken múlik, az marad- e. Azokra a jövevényekre pedig, akik a demokrácia jelszavát hangoztatják, különösen vigyázzunk, még akkor is, ha "csak" a proletariátus belsõ demokráciájáról beszélnek is. Ezt a belsõ demokráciát a régi, kipróbált harcosok maguk fogják kiépíteni, nincs szükségük segítségre, amely könnyen burzsoá illatú lehet. Nincs, nem lehet visszatérés! ()