EMBERPÁROK CSILLAGJÓSLATA
MÉRLEG
(szeptember
23- október 22)
Minden év
szeptember 23. és október 22. között a Nap az Állatöv hetedik szakaszában a
Mérleg jegyében jár: elhagyja az északi féltekét és a déli féltekére lép.
Szeptember 23-án van az őszi napéjegyenlőség. Már volt ilyen nap az
esztendőben, március 21-én. Az hozta a tavaszt, ez pedig az őszt.
Ezekben a
napokban megváltozik a természet. Megsárgulnak a fallevelek, az utolsó
gyümölcsök is lassan lehullnak a fákról, elhervadnak a virágok. Mindenütt zörgő
avarra lépünk, esik az eső, felázik és ellazul a föld. Az állatok is
elcsendesednek. Persze mindez nem egyik napról a másikra történi: még egyszerre
van jelen a nyár és az ősz, egy pillanatra mintha minden egyensúlyban lenne.
Még itt a pompás, érett nyár, de már működnek az erők, melyek romba fogják
dönteni ezt a ragyogó világot. Szeptember 23-án, amikor egyforma hosszú a
nappal és az éjszaka, a mérleg két
serpenyője még egyensúlyban van.
A Mérleg
jegyében született ember is egyensúlyra törekvő, kerüli az összeütközéseket,
imádja és habzsolja az élet szépségeit, mintha már csak rövid ideje lenne a
gyönyörű világ élvezetére. Hamar kibillen, érzékeny és befolyásolható, ám ha
békés környezet veszi körül, harmóniát és melegséget sugárzó. Jó diplomata.
Miről lehet
felismerni?
Választékosan
öltözködik, imádja az eleganciát - még ha szegény, akkor is megalkotja,
megteremti saját stílusát. Ő az, aki mindig közvetít. Ha például munkahelyen,
vagy baráti társaságban összevesznek emberek, ő veti magát közéjük. Teljesen
fegyvertelenül közeledik (a szó szoros értelmében, de lelkileg is) és nem érti,
hogy miért nem szeretik egymást. Kedveli a nagy társaságot, kitűnő házigazda,
otthonában több hely jut a barátoknak, mint a családnak. Nem tud nemet mondani,
se barátnak, se egy-egy kínálkozó szerelemnek. Kacér és gyönyörű, hódító és
vonzó.
A döntéseket
utálja, s ameddig lehet, halogatja. "Majd kiderül, majd eldől, hogy mi
legyen…." - mondja gyakran. Szeret dolgozni, de soha nem vállal
kellemetlen, túlságosan fárasztó, vagy fizikailag nehéz és piszkos munkát.
Inkább kevesebbet eszik, vagy eltartatja magát. Ha valami felkelti az
érdeklődését, éjjel-nappal képes azzal foglalkozni - de csak a saját ritmusa
szerint. Nem bírja a kötött munkaidőt.
Általános jellemzése
A Mérleg igen
bájos, kecses mozgású, spontánul kedves lény. Általában népszerű, s ezt igényli
is: nem tud szeretet - és szerelem - nélkül élni. Minden emberi közeledésre
nyitott és azonnal válaszol, de kétségbeesik, ha ő közeledik, és nem kap
szeretetteljes visszajelzést. Ez persze ritka. Nagy csábítóereje van, csupa
jóakarat, ezen kívül türelmes, és sose közönséges. Az emberek között aratott
személyes sikerei néha kicsit el is kapatják.
Nagyon
sérülékeny, nem szereti a nagyhangúságot, a vitákat, veszekedéseket, az erőszakot
pedig egyenesen nem viseli el, még akkor sem, ha nem ellene irányulnak. Ha
indulatba jön, tehetetlenné, bénává válik, szinte fizikailag szenved. Annyira
retteg a konfliktusoktól, hogy hajlandó feladni meggyőződését - egy időre
legalábbis -, csakhogy a békét fenntarthassa. Szívesen fordul védelemért az
erősebbekhez, és bízik azok tisztességében, nem feltételezi, hogy valaki is
visszaél kiszolgáltatottságával, hiszen ő sem tenne ilyet soha. Emiatt
kegyetlen csalódások is érik időnként.
Alaptermészete
naiv, kicsit romantikus és derűs. A dolgokat a kellemes és könnyebbik oldaláról
szereti megfogni. Utálja a kényszert és a kötöttséget. Ám ha fontosnak tart
valamit, vagy ha szerettei közül bajba kerül valaki - kiderül, hogy hallatlan
erő és szívósság van benne. Ha nagynehezen elhatározza magát valami munkára,
pontos, lényegretörő és hajthatatlan. Egyébként van egy jó adag nemtörődömség
benne, sőt, elég könnyelmű is, de ezt bájjal és humorral teszi: általában el is
nézik neki.
Nagy
"játékos" az élet minden területén. Szeret kockáztatni - nagyon
sokszor nyer. Kitűnő diplomata, nagyon intuitív. Legszívesebben az
"egyensúlyon dolgozik". Minden túlzást elutasít: amikor közvetít,
békít, kapcsolatokat teremt, a szélsőségek felől szűkíti a kört; az érték és a
mérték lebeg a szeme előtt. Állandóan felvállalja mások gondjait. Intelligensen
és ügyesen tárgyal, mindig méltányos és kedves. Gyűlöl minden
igazságtalanságot, azon van, hogy az adott témával kapcsolatban elhangozzon
minden, ami mellette és ellene szól. Egy-egy sikeres akció után szorongva
várja, hogy dicsérjék, s ha ez elmarad - szenved.
Mivel
legnehezebben éppen saját bizonytalanságával küzd meg, végső ítéleteiben
sokszor merev, mániákus és követelődző. Ezért jobb, ha nem egyedül kell
döntenie. Általában is jobban dolgozik csapatban, mint egymagában. Minden
területen társas lény. Utálja a magányt, depressziós lesz tőle. Állandóan
társaságot szervez, munkatársaival is szeret együtt lenni. Imád csevegni,
értelmes emberekkel együtt lenni: sokat tanul hallomás útján is.
Jó üzleti
érzéke van, mint már mondtuk, jó diplomata, világosan fogalmazó
tárgyalópartner. Kitűnő művészi érzéke van és gyakran alkotóképessége is e
téren. Nem bírja a piszkos és becstelen munkát, a korrupciót: az ilyen
csapatból kiválik. Sok színész, zenész, táncos, újságíró és ipresszárió
születiki e jegyben.
Külső
megjelenésére a szépség a legjellemzőbb. Harmonikus, kecses jelenség, akár
férfi, akár nő. Általában közepes termetű, szép hangú, jó mozgású, érzékeny
pontja a vese.
Hogyan szeret, és hogyan kell őt szeretni?
A Mérleg
kívánatos és szeretnivaló - minden életkorszakában egyszerre többen is
szerelmesek belé. Sajnos ritkán mond nemet, s emiatt gyakran keveredik nehéz
helyzetekbe, sokszor kénytelen hálátlanná, kegyetlenné lenni - s alig emlékszik
rá, hogy is jutott odáig. Egy nagy "keringő" a fiatalsága, teljesen
szétszórja magát. Szinte tehetetlenül, mélységérzet nélkül fejest ugrik a
leggyanúsabb kapcsolatokba is. Persze sok szép élmény is érheti, de kemény
csalódások is.
Nagyon
érzelmes lény, hamar szerelemre lobban és nem számol a következményekkel. Aztán
mikor azon veszi észre magát, hogy már három emberben ébresztett komoly
érzelmeket, senkit nem akar megbántani közülük, széttépi magát, hazugságokba
keveredik - és összeomlik. Különös, de végül mégsem ő dönt a sorsáról, a végső
igen vagy nem, rendszerint a barátok és a környezet tanácsaitól is függ. Amikor
a Mérleg házasságot köt, őszintén hiszi, hogy hű lesz. Tiszteletben akarja
tartani a szerződést, amit kötni készül - bár a szíve mélyén nem érti, miért
baj az, ha néha mást is megölel?
Remekül
udvarol, akár egy trubadúr. Kényelmes, rafináltan szép környezetet varázsol
szerelemese köré. Van benne is valami titokzatos varázs: szelíd, csábító,
kicsit távoli, vonzóan idegen. Mindig "marad még benne" valami új
megismerni való. A Mérleg férfiak
kicsit nőiesebbek az átlagnál, de gyöngédebbek és érzékenyebbek is.
Mire
vigyázzunk, ha vele élünk?
& Készüljünk fel arra, hogy
kiszámíthatatlan. Az egyik nap csak a szerelem, a színház, vagy a közelgő
baráti összejövetel érdekli, kacér és játékos - másnap átnéz rajtunk, és
teljesen távolinak tűnik, vagy azért siránkozik, hogy sivár és unalmas a közös
élet. Kerüljük ki, ne bántsuk ilyenkor. Maga se tudná megfogalmazni, miért
viselkedik így - ne feledjük, nem tud veszekedni, s talán a feszültségeit
vezeti le ilyenkor.
& Ha szeretjük, nem féltékenykedünk rá. Ezt a tanácsot nehéz megtartani,
de megéri. A jeleneteket a Mérleg nem tűri, és akkor is el fog menni, ha
meghasad a szíve. Egyébként könnyen válik és nagyvonalúan.
& Szeressük a barátait, vagy legalább vegyük tudomásul, hogy vannak és
nem fog lemondani róluk. Viszont boldog, ha a környezete minden barátját
családtagnak tekinti. Hívjuk meg hát őket, remek hangulatú estéket tölthetünk
együtt, a Mérleg ragyogni fog, hiszen kitűnő házigazda.
& A Mérlegnek szerencséje van, és jól bánik a pénzzel - ha üzletről vagy
befektetésről van szó. A magánéletben viszont gyakran könnyelmű, különösen, ha
szép tárgyakról, régiségekről, vagy elegáns ruhákról van szó. Ha valamit
megkíván, nem nyugszik addig, míg meg nem kapja - ha nem tőlünk, hát mástól.
Inkább ajándékozzuk meg olykor-olykor.
& A szexuális életben hihetetlenül fontosak számára a formák. Nem lehet
lerohanni, körül kell járni, és értékelni kell minden kis rafinériáját: az
intim világítástól az illatokig mindent előkészít, hogy tökéletes legyen a test
öröme. Vannak, akik túl mesterkéltnek tartják ezért. Tény, hogy a mérleg nagyon
érzékinek tűnik, de inkább művész a szerelemben, a másik lángra lobbantója - ő
maga sosem veszíti el magát a gyönyörűségben, egy kicsit mindig kívül marad.
Nem bírja a mohó, közönséges közeledést, de a rutinszerű szeretkezéseket sem.
Elég egy rossz mozdulat, vagy mondat és visszahúzódik, hirtelen távolivá és
idegenné válik. Ha megtalálja a megfelelő partnert, nagyon gyengéd és jó szerető.
TALÁLKOZÁSOK
Kossal
(március 21-árpilis 20)
A legideálisabb szerelem, jó
házasság lehet belőle. A mérleg megértő és derűs háttér a Kos számára, s ezt
nem érzi megalázónak, sőt, élvezi, hogy egyszer ő tűnhet biztonságosabbnak.
Kellemes, laza otthoni keretet, barátokat, vendégeket szervez, és szerencséje
van, mert ezt a Kos is szereti. Óvatos, diplomatikus és figyelmes, nincs
terhére a munkájával és utazásokkal magát agyonterhelő Kosnak, sőt, ő az
ideális társ, aki a legjobb teljesítményeket hozhatja ki belőle. A gyors
ritmusú Kos boldog, hogy egy ilyen szép ember szereti és elviseli minden
bolondériáját. Mivel mindketten elég könnyedek és csapodárak - át kell
vészelniük egymás kalandjait. Ez a Mérlegnek könnyebben sikerül, hiszen kerüli
a konfliktusokat és elnéző. Igyekszik kerülni a Kos haragját is, s ez kis
ravaszsággal és diplomáciával a legtöbbször sikerül. Szexuális életükbe a
Mérleg mindig belop egy kis romantikát. Ez nem lehet költői és megfoghatatlan,
mert a Kosnak ahhoz nincs érzéke, neki nagyon is testi romantikára van
szüksége: illatokra, izgalmas ruhákra, fényekre stb. A Mérleg képes erre. Vele
a legboldogabb a Kos a testi szerelemben is.
Bikával
(április 21-május 20.)
Nagy, erős vonzódás: érzelmi
és testi vonatkozásban egyaránt sokat jelentenek egymásnak. Kapcsolatuk
rendszerint baráti viszonyként indul: közös az érdeklődési körük, a
játékosságuk, hasonló a humoruk. Kiegészítik egymást szépségben is: a Mérleg
karcsú és törékeny, a Bika kicsit kerekebb -, és a szépség szeretetében is: a
Bika az anyagi természetet, szépségeit, a Mérleg az elvontabb, szellemibb,
nagyvilágibb szépségeket kedveli. Jól érzik magukat társaságban, utazásokon -
de már nehezebb a helyzetük az együttélésben. A Bika nem viseli el a Mérleg
számtalan barátját. Féltékeny és jeleneteket rendez, ami a Mérleget nem érinti,
soha nem fog lemondani kapcsolatairól, ugyanakkor csendesen távolodni kezd.
Szexuális életükben vannak csodálatos pillanatok, nagy elragadtatások, de a
Mérleg nem érzi elég finomnak és rafináltnak a Bikát, és sokszor megalázza.
Közös megegyezéssel, jóbarátságban szakítanak egymással.
Ikrekkel
(május 21-június 21.)
Ez a nagy esély a
boldogságra! Váratlanul tör rájuk a szerelem, rádöbbenek, hogy egymásnak vannak
teremtve. Az Ikrek szép szavakkal, kedvességgel szinte elbódítja a Mérleget,
még rajta is túltesz a széptevésben. Imádja természetességét, intelligenciáját.
Mindketten kiélhetik összes
mozgásvágyukat, együtt járnak társaságba, barátok közé. Megértők egymással, még
a flörtjeiket is megbeszélik, s olykor jókat mulatnak egymás
"ügyein". Egyedül a munkában elért sikereket és népszerűséget
irigylik egymástól. Sokszor rivalizálnak, de hamar kibékülnek, egyikük sem
haragtartó. Szeretnek együtt lenni és nincsenek egymás terhére. A szerelemből
művészetet csinálnak, nagy játékot, szép környezetben. Kettőjük közül a Mérleg
az érzékenyebb és találékonyabb a testi örömökben, az Ikrek, ha nem is
érzékiségből, de kíváncsiságból, csodálatból mindenben követi őt. Boldog,
mozgalmas és mégis kiegyensúlyozott házasság.
Rákkal (június
22-július 22.)
Minden olyan, mintha
tökéletes lenne, nagy találkozásnak, nagy szerelemnek indul, hiszen a Rák
eleinte teljesen elfogadja a magabiztos, szép és diplomatikus Mérleget. Örül,
hogy otthon ülhet és várhat rá. A Mérleg is nagy reményekkel indul a közös
életbe. Aztán kiderül, hogy a Rák életében az otthon valami zárt világ, ahova
nem szeret beengedni idegent, márpedig a Mérleg számára az otthon a
reprezentálás és kapcsolatteremtés egyik színhelye. A Rák sok gyereket akar,
jókat főz, és nem érti, hogy a Mérleg utálja a pelenkaszagot - de az ételszagot
is. A Rák túlságosan egyszerű ösztönös és kifinomult ízlésű ,
csupa-ideg, csupa-ész Mérleg mellett. Hamarosan kitör belőle a féltékenykedés
is, méghozzá hevesen és egyre gyakrabban. A Mérleg először csak alkalmanként,
aztán végleg megszökik. A szexuális életük jó - sokáig ez tartja őket össze.
Oroszlánnal
(július 23-augusztus 22.)
Nagyszerű találkozás,
mindkét fél kiélheti benne a pompa, az élvezetek és a művészetek iránti
vonzódását. Kiegészíthetik egymást, és sikerük van a közös munkában: különösen
kulturális területen vagy az oktatásban. Az Oroszlán munkája általában
szerepléssel jár, a Mérleg remekül reprezentál mellette, közvetít, és vonzó
környezetet teremt. Remekül népszerűsíti, amit az Oroszlán alkotott. Jól érzik
magukat egymás közelében. A Mérleg erőt és biztonságos hátteret kap az
Oroszlántól, aki boldog, hogy szép elegáns és kultúrált társra lelt - akármit a
lába elé szór, csak boldognak lássa. Egyedül az apró csapodárságokat viseli
nehezen, ilyenkor goromba, bár tudja, milyen érzékeny és sérülékeny a Mérleg.
Tény, hogy ezek a haragok nem, tartanak soká, mert a Mérleg tud bánni az
Oroszlánnal, fel tudja oldani feszültségeit. Testi kapcsolatukban az Oroszlán a
kezdeményező, el akarja kápráztatni szerelmét, és azt hiszi "mindent jól
csinál" - pedig valójában nem elég figyelmes, nem elég gyengéd. A Mérleg
egy kicsivel több fantáziát se bánna, meg néha egy kis beszélgetést, zenével -
"előtte vagy utána". Mivel ezt ritkán kapja meg, néha megcsalja az
Oroszlánt. Tudja, hogy nehezen találhatna nála megértőbb, lojálisabb társat,
meg aztán szereti is - ezért elhagyni nem akarja. Ha gyerekük van, a Mérleg
diplomatikusan megóvja őt az Oroszlán szülői túlkapásaitól.
Szűzzel (augusztus 23-szeptember 22.)
A Szűz
elragadtatva hallgatja a Mérleg behízelgő udvarlását. Eszébe se jut, hogy a
szép szavak egyszerűen hozzátartoznak a Mérleg mindennapjaihoz. Hisz neki és
imádja. A Mérleg pont olyan nyájas és derűs, amilyen ő szeretne lenni. Később
már más erről a véleménye: úgy véli, felületes, könnyelmű, állhatatlan és
csapodár emberhez kötötte sorsát és egyre elégedetlenebb emiatt. Képes
társaságban, nyilvánosan megróni és szurkálni ezért a gyanútlan Mérleget, aki
az ilyen jeleneteket még négyszemközt is nehezen viseli el. A Szűz
tehetetlenségében akarattal bántani szeretné társát - és ezt sikerül, noha a
Mérleg soha nem bánt senkit, türelmes és elnéző. Egy ideig még tiszteli is a
Szűz komolyságát, szorgalmát és rendszeretetét. A korlátozásokat, a
szűkmarkúságot, a kisszerűséget és a korholásokat azonban nem tűri. A szexuális
életük sem kielégítő. A Szűz a rafinált különlegességeket a szerelemben
fölösleges hóbortnak tartja, s elzárkózik előlük. Nem jó összeházasodniuk.
Mérleggel (szeptember 23-október 23.)
Kellemes, jó
kapcsolat. Két vidám, kicsit nemtörődöm szerelmes, mindketten társaságkedvelők
és a "napos oldalon" akarnak élni. Kicsit felületesek, kicsit
frivolak, de nagyon elegánsak és mindenütt ott vannak. Művészetpártolók, vagy
művészek maguk is. Szép környezetet teremtenek maguk köré, de kevés időt
töltenek kettesben egymással, mert állandóan barátok, ismerősök töltik meg
otthonukat. Kénytelenek olykor-olykor otthonukon kívül kis kalandokban
nyugalmat és szerelmet keresni. Nem mondhatni, hogy nagyon mély érzelmek kötik
egymáshoz őket, de jó barátok, szeretik egymást - egy ideig. Nem lehet tartós a
kapcsolatuk, hiszen soha nincs idejük, csupa mozgás, bizonytalanság
mindkettőjük élete. Belefáradnak egymásba, meg a nagy színházasdiba. Amíg
együtt vannak, szexuális életük kellemes - ha van rá idejük. Elválnak útjaik,
de a legtöbbször jó barátok maradnak.
Skorpióval (október 24-november 22.)
A Mérleg tud alkalmazkodó lenni, és minden ember érdekli. Ha egy Skorpióval hozza össze a sors, eleinte elragadtatva adja át magát ennek a követelő, magnetikus erejű szerelemnek. Tűri, hogy birtokolják, csodálkozva figyeli a másik szenvedélyes féltékenységét; izgalmas, megfejteni való titoknak tartja a Skorpiót. Egy idő múlva azonban megfullad ettől az intenzív szerelemtől és szeretne szabadulni. A Skorpió persze nem engedi, magához láncolja, megfélemlíti és féltékenykedik. Hamarosan joggal, mert a Mérleg másokhoz menekül, de a Skorpió újra és újra visszaszerzi őt, vallatja, szemrehányásokkal gyötri, kémkedik utána és bosszút áll. A Mérleg nem harcos típus, tehetetlenül elveszetten vergődik ezekben a viharokban. Amíg tart a szerelem, a Skorpió boldog a kicsit romantikus, de vidám és népszerű Mérleg társaságában. Igaz arra nem számíthat, hogy bonyolult kételyekkel teli lelki és életproblémáiba ő is beleélje magát, de ezt is megpróbálja: amivel csak nehezebbé teszi közös életüket. Szexuális életük viharos és változatos, nagy élményekkel, ám egy idő múlva a Mérleg nem viseli el, belerokkan. Drámai jelenetek után szétválnak útjaik.
Nyilassal (november 23-december 21.)
Jó találkozás:
mindketten imádnak kapcsolatokat, üzletet kötni és profitálni mindenből, amit
maguk körül látnak. A Mérleg szereti a Nyilas nyílt, őszinte természetét,
optimizmusát és humorát, míg a boldog, hogy olyan emberre talált, aki tud
alkalmazkodni, és nem riad vissza a különféle merész kalandoktól,
kockázatoktól, váratlan nagy utazásoktól, aminek a Nyilas nagymestere.
Rendszerint barátokként járnak együtt egy ideig, s csak később alakul
szerelemmé kapcsolatuk, de a barátság marad mindig az alapja. Mindenben
szövetségesek, segítik egymást, anélkül, hogy ez áldozat lenne. Mindketten
idealisták és konfliktuskerülők. Értelmiségi pályán, különösen jog, vagy tanári
pályán kitűnően tudnak együtt dolgozni, de értenek az üzlethez és a
diplomáciához is. Kicsit könnyelműek, kényelemszeretők, könnyen keresik a
pénzt, de hamar el is herdálják. Nem féltékenyek, s bár mindketten elég
csapodár természetűek, ritkán csalják meg egymást. Szexuális életükben sok a
romantikus szín: lelkesen és őszintén teszik a szépet egymásnak, a testi
szerelem mindkettőjük életében művészet is, formák, érintések és szép
szenvedélyek játéka. Jó és tartós házasság lehet.
Bakkal (december 22-január 20.)
Nehéz
kapcsolat, jobb el se kezdeni. Semmiben nem illenek össze, általában nem is
vonzódnak egymáshoz. Ha mégis, akkor általában a Mérleg szokott a Baknál
biztonságot és békét keresni valami megrázó kalandja után. A Bak csodálkozik és
megpróbálja rendre, takarékosságra, meggondoltságra és békés magányra nevelni a
mozgékony, könnyelmű, s a magánytól iszonyodó Mérleget. Eleinte az megpróbál
alkalmazkodni, aztán játékossággal, humorral próbál kisiklani és védekezni, de
hiába: rideg szomorúság, vagy szótlanság rá a válasz. A Bak infantilisnak és
komolytalannak tartja őt, könnyedségét és frivolitását pedig erkölcsi okokból
éppúgy megveti, mint a kényelem és luxus iránti vonzódását. Szexuális életükben
a Mérleg teljesen egyedül érzi magát, érzékisége, szerelmi játékai
hatástalanok; a Bak frigid és semmi érzéke a romantikához.
Vízöntővel (január 21-február 20.)
Kitűnő
találkozás, szinte lebegnek együtt, elsiklanak az élet sötét mélységei felett,
nagyokat beszélgetnek, vitatkoznak, de csak szép és kellemes témáról:
irodalomról, különös felfedezésekről és a szerelemről. Utálják a társadalmi
szokások kényszerítő erejét. Mindketten eredeti gondolkodásúak és szabad életet
élnek. Nem kívánnak egymástól semmit, de önként adnak mindent. Nem ragaszkodnak
a házassághoz, mégis soká együtt maradnak. Testvérlelkek, akik szinte mindenből
egyformán gondolkodnak, s amiről nem, azt elfogadják a másiktól. A munkában
szárnyakat adnak egymásnak, s ha közös lakásban laknak, különös ízléssel
gyönyörű otthont alakítanak ki maguk körül. Imádnak mindent, ami új és különös.
Ha mégis nézeteltérés támad közöttük, a miatt van, hogy a Mérleg kicsit sznob,
szeret a "fontos" eseményeknél jelen lenni, míg a Vízöntő az
ilyesmivel nem törődik, ő úgyis értesül mindenről, s utál mindent, amit a
többiek "felkapnak". A Mérleg viszont néha nehezen viseli el a
Vízöntő váratlan dolgait - például, amikor hajnal 3-kor szól a telefon s az ő
párja a világ legtermészetesebb hangján fél órát beszélget valakivel, aztán
meghívja reggelire. Ám elég türelmes és elnézi. Ha össze is vesznek, nagyon hamar
kibékülnek, rendszerint mulatnak is azon, hogy ilyesmi megesett velük. A
Vízöntő nem túl érzéki, de a Mérleg a szexuális életben elvarázsolja őt,
felzaklatja az érékeit. Kitűnő kapcsolat, keresve se találnak jobbat.
Halakkal (február 21-március 20.)
Két gyengéd és
romantikus lélek találkozása. Csakhogy a Mérleg romantikája az öröm és
boldogság felé húz, míg a Halaké inkább a titokzatos és megfogalmazhatatlan
"boldog-szomorú" szenvedések felé. Túl bonyolult, szeszélyes,
misztikus ő a könnyed és minden problémát kerülő Mérleg számára. Eleinte nagy
összeborulások, beszélgetések töltik ki az életüket, aztán a Mérleg megpróbálja
kibogozni a Halak sok-sok bajának okait, vigasztalja és gyöngéd hozzá, de
eredménytelenül. Egy ponton túl elfogy a türelme. Akkor aztán a Halak befele
fordul és megsértődik. Egyébként hamarosan ő is nehezen bírja a Mérleg nyüzsgő
nagyvilági életét. Szexuális életük nagy és titokzatos élmény mindkettőjük
számára. Együttélésre nem alkalmasak, nem is bánják a válást.