Párolt halfilé kapribogyós mártással

 

 

Hozzávalók:

4        szelet szálkamentes hal (egyenként kb. 10 dkg)

    ½   citrom leve

1         db vöröshagyma

 

Kevés vizet forralunk. Belerakjuk a fokhagymát, a citromot és a sót. A halat is beletesszük a lábosba és kis lángon 6-8 percig pároljuk. Ha elkészült, szűrőlapáttal kiemeljük, előmelegített tányérra helyezzük, petrezselymes krumplival és kapribogyós mártással tálaljuk.

 

A mártáshoz:

1        dl étolaj

2        db főtt tojás sárgája

1   kávéskanál mustár

2   dkg kapribogyó

3        evőkanál tejszín

kevés citromlé

½  dl fehérbor

1        mokkáskanál porcukor

frissen őrölt fehér bors

késhegynyi őrölt tárkony

 

A főtt tojássárgákat finom szitán áttörjük és nagyobb tálba tesszük. Állandó keverés közben apránként hozzáadjuk az olajat, majd a fűszereket, a tejszínt és a citromlevet. Habverővel jól elkeverjük, végül beletesszük a kapribogyót is. A kellő sűrűségig öntsünk hozzá a fehérborból. Fogyasztás előtt néhány órával készítsük el, hogy az ízek összeérjenek.