Egy szent hagyomány-arabul hadith qudszi-szerint Allah azt mondta az embereknek:
„Ó, Ádám fia! Sokasodjanak javaid a jótettek által, egyre több, s több által! Bizony, az út hosszú, nagyon hosszú! Óvatosan terheld hát hajódat! Mert mély, mély az óceán [ismétlések!]. Tisztítsd meg a cselekedeteid, mert az, aki vizsgál [téged], mindent lát! Könnyíts a terheiden, mert az út nagyon keskeny! Halaszd el az alvást a sírig,[…]! S halaszd az élvezeteket a Mennyországra, a pihenést a Túlvilágra! Halaszd el az örömöt, ameddig meg nem pillantod az angyalokat! Légy értem és én érted leszek! Törekedj közel Hozzám azáltal, hogy eltávolodsz az evilágtól! Tarts magad távol a Pokol tüzétől úgy, hogy eltávolodsz a gonosztevőket, s szeresd a jámborokat! [muttaqun]! Bizony a jószándékú emberek jutalma nem vész el!”
Ha figyelmesen olvassuk ezt a hagyományt, több dolgot is látunk belőle, az egyik ilyen a stílusa, az elején lévő ismétlések! Ebben a Korán szövegére hasonlít, amely szintén ilyen figyelemfelhívó modorban, ismétlésekkel nyilatkoztatott ki, hogy az emberek jobban odafigyeljenek.
Érdekes és szép allegória az élet és a hajózás hasonlata: ez az élet maga is olyan, mint az óceán, ami egyre hány minket, s hol mi uraljuk-bölcsességgel és szívvel-a hullámok vadságát, vagy csak sodródunk és nem ismerjük a holnapunkat…S az élet is akár a tenger, egyszer nyugodt és tiszta, másszor pedig viharos és bősz, s olyankor elcsüggedünk. Nekem a csüggedésről a Koránnak az a része jut eszembe, mikor Jákob (béke vele) megtudta, hogy fia, József (béke vele) elveszett…Ő akkor két olyan dolgot mondott, ami ma is fontos része az iszlám teológiának:
„Szép türelem hát [az én feladatom]” [12:18]
„És ne veszítsétek el a reményt Allah irgalmában! Csak a hitetlen nép veszíti el a reményét Allah irgalmában.” [12:87]
Ezért egy muszlimnak nem szabad (nem szabadna…) csüggednie sosem, hanem bízni az Urában és bölcsen kormányoznia a hajóját az élet tengerén!
S mi egy hajós, ha nem utazó? És az utazó az, aki mindig idegen! Egy hagyomány szerint az Iszlám idegenként kezdődött a világban és az idők végezetén is idegen lesz sok ember számára; a bűnbocsánat tehát az idegeneknek jár! (arabul: tawba lilghurabaa…azért írom le arabul is, mert talán egy-két idelátogató muszlim érti és tudja, hogy ez így valahogy szebben, tisztában hangzik)…Egy másik ehhez kapcsolódó hagyomány arra tanítja a hívőt, legyen olyan a világban, mintha idegen volna, ha felkelt egyik reggel, élje úgy a napot, mintha a következő reggel már nem kelne fel…élj mindennapot mintha az utolsó volna! Emlékezz a halálra, s ne magáért a halálért, hanem azért, mert-ezt tanítja az Iszlám-felelős vagy minden tettedért! S ne feledd ezt a felelősséget soha, ne feledd, hogy minden jó –és rosszcselekedeted rögzítve van, s ne hidd, hogy az igazságtalan nem nyeri el a büntetését és ne hidd, hogy a szegény nem lesz gazdag soha! A halálra való emlékezés az életet segít helyesen leélni.
A cselekedetek megtisztítása olyan, ami a szándékkal kezdődik, a niyyával. Egy hagyomány szerint a cselekedetek a szándék alapján lesznek elbírálva: ha valaki jót akart, s önhibáján kívül tett rosszat, akkor nem bünhődik meg, hanem jutalmat kap azért, mert a szándéka jó volt! Meg kell tisztítani a szándék tisztaságával minden cselekedetet, gondolatot, kimondott szót. Az Iszlámban számtalan cselekedet van, amiért a hívőt jutalom illeti, ilyen például egy őszinte mosoly, egy szívélyes köszönés…A testvériség fontos dolog és a hívőknek joguk vannak egymás felett: ebbe tartozik a beteglátogatás, az egymás köszöntése, stb..ezek olyan cselekedetek, amiket tiszta szándékkal, őszintén kell végezni. A cél nem szentesíti az eszközt!
S Allah az, ki mindent lát…Ahogy a Korán írja:
„Nem vesz rajta erőt szendergés, sem álom. […]Tudja azt, ami előtte van, és azt, ami mögötte van.” [2:255]
Biztos hát, hogy az életünket helyesen éljük? És ha igen, ha megtaláltuk azt utat, amiről szívünkből hisszük, hogy nem téríthet le semmi, megteszünk midnent, hogy haladjunk is rajta? Ez a szent hagyomány azt tanácsolja, ne vesztegessük azt a rövid időt, amit az élet hajójában töltünk, felesleges alvással, s olyan érzésekkel, amik negatívak és Allahnak nem tetszőek, mint például a fennhéjázás, a túlzott büszkeség.
Az öröm, egy mosoly, egy kedves szó nagyon fontos és mindezekért jutalom jár. Allah szereti azokat, akik Érte szeretik egymást. Egy hagyomány szerint azok, akik az evilágon szeretik egymást, együtt lesznek a Túlvilágon; ilyen fontos a szeretet az Iszlámban! De vajon örülhet-e egy hívő ilyen felhőtlenül mindig, amikor körbenéz és látja ezt a világot? Örülhet akkor, amikor arra ébred, s azzal fekszik, hogy az egyetlen umma [iszlám közösség…ez a szó vonatkozik a föld összes muszlimára] bajban van és mind belülről, mind kívülről szerencsétlenségek sanyargatják? Mert a felelősségnek több lépcsője van a vallásban: a hívő felelősséggel tartozik saját tettei iránt, ezért igyekszik helyesen élni; de felelőssége van a tetsvére felett is…Azt mondja egy hagyomány, ha valamelyikőtök valami rosszat lát, változtassa azt meg (!) a kezével; ha ezzel nem tudja, változtassa meg a nyelvével, ha pedig ezzel nem tudja, változtassa meg a szívével, s ez a hit leggyengébb formája. Ameddig érezzük a felelősséget, addig igenis nem lehetünk boldogok, látva a sok bajt, amit nem lehet eltagadni.
Allah azt akarja, hogy Érte legyünk, neki éljünk! Legyen életünk ’ibáda, vagyis istenszolgálat, s adjuk át Neki a lelkünket, hogy így találjuk meg a belső békét. A fent idézett szent hagyományban azt ígéri, ha így tesz a hívő, ő is érte lesz; egy másik hagyomány pedig azt mondja, ha egy hívő egyetlen lépést tesz Allah felé, Allah még sokkal többet tesz felé! A Korán sokat hangsúlyozza az evilág és a Túlvilág különbségét és felhívja a hívő figyelmét arra, hogy a túlvilág az, ami örök és maradandó, s ez az, ami a célja kell, hogy legyen.
Az Iszlám továbbá nagy súlyt helyez a társaságra, ahova a muszlim tartozik, a barátokra, akiket választ. Már említettük a hadith-t, miszerint azok, akik a földön szeretik egymást, együtt lesznek a Túlvilágon is; számtalan hadith és bölcs mondás szólítja fel a hívőket arra, hogy tartsanak azokkal, akik bölcsek és akiktől tanulni lehet. Egy másik hagyomány így hangzik: „Aki rámutat a hibáimra, az a legjobb barátom.” ..”Tartsátok be a baráti viszonyt, legyetek kedvesek és irgalmasak egymáshoz, s legyetek oly igaz testvérek, ahogy Allah, a Magasságos és Hatalmas elrendelte!”
A jámbor emberek azok, akiket a Korán is említ, akik istenfélők; egy koránvers szerint a hívők közt azok a legnemesebbek, akik istenfélők [arabul muttaqun]; ez azt jelenti, hogy Allah nem nézi a származást, nem nézi a bőrszínt, a társadalmi helyzetet, a vagyont, hanem a szíveket nézi és így kell cselekednünk nekünk is, ha igaz hívők akarunk lenni.
Végezetül pedig Allah igazságossága [arabul ’adl] az, ami kiderül a hadithból, mert Ő nem hagyja elveszni egyetlen érte munkálkodó jutalmát sem, legyen az férfi vagy nő-ahogyan a Korán mondja.
„Aki csak egy porszemnyi jót is tett, az meglátja azt,” [99:7]