ÜZENET AZ UNIVERZUM LÉNYEINEK

Azért vagyunk a világon, hogy képességeinket kibontakoztassuk azáltal, hogy megleljük életünk igazi küldetését. Ez egyenlő a szívünk vágyával. A szívünk vágya az a valami, ami ott van énünk legmélyén talán már születésünk előtt is és ez a valami hívogat szólít csábít bennünket egész életünkön át. Amit mindannyian keresünk, az egy küldetés, amiben feloldódhatunk, amely gazdagítja nemesíti és szolgálja más emberek életét. Az élet célja, a földi létünk célja az, hogy fejlődjünk és maximálisan szeretetteljes emberré váljunk. Fogadjuk el magunkat feltétel nélkül, fogadjuk el magunkat, mint értékes, érdemes emberi lényt. Ismerjük el, hogy életünknek ezen a földön meghatározott célja van, igen értékes célja, kivétel nélkül mindannyiunknak. Mindannyiunknak van valami célja és jelen esetben a cél az, hogy ezt megtaláljuk. Megleljük küldetésünket. Hogy szeretetteljes emberré váljunk el kell fogadnunk a teljes felelősséget mindazért, amik vagyunk és mindazért, amivé válunk. Nincs vádaskodás, sem kifogások, csak mi magunk. Harmadszor, tanuljunk meg megbocsátani. Minden lelki fejlődés kulcsa a megbocsátás, a képesség, hogy önként megbocsássunk másoknak harag nélkül. Engedjük szertefoszlani az összes sérelmünket. Tűzzünk ki nemes célokat és törekedjünk az elérésükre. Tűzzünk ki nemes célokat és ideálokat, melyek életünk vezérfonalai lesznek. Ügyeljünk a testünkre. Vigyázzunk a testünkre. Ne feledjük, hogy testünk, a lelkünk temploma. Étkezzünk rendesen, mozogjunk rendszeresen, pihenjünk eleget, stb. Gyakoroljuk az aranyszabályt. A kedvességet, a türelmet, toleranciát, szeretetet, megértést. Az élet spirituális ösvénye a szabadság. A szabadsággal együtt érkezik a belátásokra képes egyéni megismerés, innen nyílik a megvilágosodáshoz vezető ösvény, a szatorihoz vezető országút. A szatori akkor lép fel, amikor az egyén elméje hirtelen átzökken egy újfajta érzékelésbe, melyet nem kötnek az általánosan elfogadott dogmatikus gondolkodásmódok korlátai. Ekkor az egyén találkozik a buddha-tudattal, a kozmikus tudatossággal. Minden nap a rendelkezésünkre áll a lehetőség, hogy jobbak, megvilágosodottabbak legyünk. Mint a folyó, ami szüntelenül áramlik, míg eléri az óceánt, az élet lehetőség, hogy folytassuk a haladást a megvilágosodás ösvényén, míg végül beleolvadunk az isteni ragyogás kozmikus egységébe. Ne fordíts figyelmet a gondolataidra, ne harcolj ellenük, ne tégy velük semmit, hagyd, hogy olyanok legyenek, amilyenek. A te harcod ad nekik életet. Ne törődj velük, nézz keresztül rajtuk. Nem kell abbahagynod a gondolkodást, csak ne légy érdekelt. Szokj le gyűjtési vágyadról és arról a szokásról, hogy eredményeket kergetsz, s tiéd lesz a mindenség szabadsága. Csak, amikor az elme nyugodt, de nem ráerőszakolt önfegyelem által, hanem önmegismerés révén, abban a nyugalomban, abban a csendben születhet meg a valóság, csakis akkor létezhet önfeledt boldogság. Az önmegvalósítás csak az igazi természetünknek a megvalósítása. Aki a felszabadulást kutatja, az úgy valósíthatja meg kétségek és félreértések nélkül igazi természetét, ha különbséget tesz az örökkévaló és a múlékony között és soha nem tér el a természetes állapotától. Az „én” határainak legradikálisabb áthelyeződése vagy eltolódása, a legfelsőbb identitás megtapasztalásakor következik be, mivel az egyén ilyenkor olyan nagyra tágítja önnön identitásának határait, hogy az az egész mindenséget magába foglalja. A spirituális megnyílás nem azt jelenti, hogy valami képzelt birodalomba vagy biztonságos barlangba húzódunk vissza, nem eltávolodást jelent, hanem azt, hogy életünk valamennyi tapasztalatát bölcsességgel, kedves szívvel érintjük meg. Szigorúan véve nagyon kevés ember él a jelenben, inkább arra készülnek, hogy majd máskor fognak élni. Azt hisszük, valami elrejti előlünk a valóságot és azt a valamit le kell rombolnunk ahhoz, hogy eljussunk a valósághoz. Milyen nevetséges. Eljön majd a nap, amikor kacagni fogunk korábbi erőfeszítéseinken. Az, amit majd „Azon a Napon” fogunk érezni, azonban már itt és most is jelen van. Fejünkben az öntudatra ébredt szellem világossága van, szívünkben a szellemtől áthatott lelki erő, kezeinkben a szellemtől vezérelt tudatos cselekvés. Erről soha nem szabad megfeledkeznünk. Minden ami összetett, múlandó, csak a tudat határtalan, tiszta tere maradandó és bizonytalan, mennyi ideig állnak rendelkezésünkre a feltételek, hogy ezt belássuk. Mutassunk minél több szeretetet mások iránt. A szeretet csak akkor nő, ha megosztják. Minél több önzetlen szeretetet adunk, annál több lesz, amiből adhatunk, minél kevesebbet adunk, annál kevesebb lesz, amiből adhatunk.. Minél többet adunk, annál több lesz, amiből adhatunk. Szeressük és fogadjuk el magunkat, feltétel nélkül. Értékes és érdemes emberek vagyunk. Nem számít, mi történik, akkor is értékes érdemes emberi lények vagyunk. Feltétel nélkül szeressük önmagunkat, vállaljunk teljes felelősséget életünkért, bocsássunk meg másoknak, és magunknak, várjuk mindig a legjobbat, vigyázzunk magunkra, dolgozzunk céljaink eléréséért, leljük meg a küldetést, amely kihívás nekünk. Gyakoroljuk a mások iránti szeretetet és biztos, hogy közelebb jutunk a csillagokhoz. Az élet célja nem más, mint önmaga. A maga teljességében megéljük azt, hogy jelen vagyunk élőlényként itt és most. Tudjuk, hogy van itt valaki, érezzük anyagunkat, létezésünket és ennek eredményeként biztos lábbal állunk az adott pillanatban, de ez nem azért alakul így, mert valamiféle külső nézőpontból figyeljük magunkat, hanem, mert az élményen belül vagyunk, tökéletes kapcsolatban az élet testünkből eredő érzéseivel a lábujjaink hegyétől a fejünk búbjáig. Nem érzünk ellenállást a pillanat valóságával szemben. Teljesen ítélkezés és érzelmi reakciók nélkül fogadjuk be a külső és belső környezetünkből származó benyomásokat. Úgy tudjuk megfigyelni a tudatunkon áthaladó számtalan gondolatot és érzést, hogy egyikbe sem kapaszkodunk bele. Belső nyugalmunkból és békénkből kiindulva lépünk kölcsönhatásba az élettel, nem pedig szorongásainktól és belső kétségbeesésünktől vezérelve. Figyelmünket arra összpontosítjuk, ami most történik, nem álmodozunk a múltról, nem várjuk a jövőt és nem is képzelődünk bármi másról. Teljes mértékben részt veszünk a pillanatban, engedjük, hogy megérintsenek a körülvevő benyomások, hogy igazán megízleljük és megtapasztaljuk életünk értékességét és kifinomultságát. Teljesen őszinték vagyunk, mesterkéltség és elfogódottság nélkül. Minden pillanatban teljesen új dologként tapasztaljuk meg identitásunkat. A mai napon mellőzzük az aggódást. A mai napon hálásak vagyunk mindenért. A mai napon mellőzzük a haragot. A mai napon tisztelettel vagyunk minden és minden élőlény iránt. A mai napon teljes tudatunkkal jelen vagyunk minden pillanatban. A mai napon mellőzzük a lustaságot. A mai napon hagyjuk, hogy érzéseink és gondolataink szabadon áramolhassanak anélkül, hogy befolyásolnának. A mai napon tanulunk mindenből. A mai napon türelmesek vagyunk mindenkivel és magunkkal. A mai napon minden lény határtalan boldogságát kívánjuk az univerzumban, beleértve magunkat és ellenségeinket is. A mai napon mellőzzük a vádaskodást. A mai napon felelősségünk teljes tudatában cselekszünk minden pillanatban. Minden lény legyen boldog és rendelkezzen a boldogság okával! Minden lény legyen mentes a szenvedéstől és a szenvedés okától! Mindig legyen részünk abban a boldogságban, mely teljesen mentes a szenvedéstől! Időzzünk a nagy elfogulatlanság állapotában, mely mentes a közelállókhoz való kötődéstől és a többiek iránti ellenszenvtől! Emlékezzünk arra, hogy minden, ami összetett, múlandó. Egyedül a tudat határtalan, tiszta és világos tere maradandó, s bizonytalan,mennyi ideig állnak rendelkezésünkre a feltételek, hogy felismerjük ezt. Megértjük az ok és okozat összefüggését, miszerint a fejünkben lévő gondolatok az okok, és körülményeink pusztán okozatok és csak tőlünk függ, hogy mi történik velünk. Korábbi gondolatok, szavak, cselekedetek váltak jelenlegi állapotunkká, s most ültetjük el jövőnk magjait. Váljon minden élményünk határtalanná és vezessen minden lényt az egyetlen mulandóságtól mentes valódi örömhöz, a tudat megismeréséhez, a megvilágosodásba, egyesülve a Földdel, az Éggel, a Mindenséggel.

Kung-Fu-ce írja: "Mikor húszéves voltam, sokat tanultam: Mikor harmincéves voltam, már tudtam, mit akarok. Mikor negyvenéves voltam, már szilárdan álltam. Mikor ötvenéves voltam, már tudtam hallgatni. S mikor hatvanéves lettem, már követhettem a szívemet, s a törvényt nem léptem át."

EGY A FÖLDDEL!

EGY AZ ÉGGEL!

EGY A MINDENSÉGGEL!

vissza