Kiskormos együttes
Kiskormos együttes 
Kiskormos együttes (37.4 K)
Change to English 

   A KISKORMOS együttes 1993 novemberében alakult. Kezdetben csak mezőségi vonós-hármas, majd új tájegységek zenéjét tanulmányozva és előadva már más hangszerösszetételben is szerepel. Koncerteket, táncházakat tart, tánccsoportokat kísér. Számos fölvételük van az Újvidéki Rádióban és a televízióban. 
   „A parasztzenét kollektív művészi jelenségnek kell tekinteni a mai magyar népies műzenével szemben, hiszen ebben számos dallam és szöveg szerzőjét névszerint ismerjük. Egyetlen népdalnak viszont számos érzés, lelki állapot, jókedv vagy bánat volt a szerzője évszázadokon keresztül...”- ezt becsüli és ápolja az együttes. 
   Sikereik közül kiemelik szereplésüket a II., a III. és a IV. Vajdasági Táncháztalálkozón, valamint a III. találkozó alkalmából kiadott audiokazettán levő műsorszámukat. Szívesen zenélnek együtt más zenekarokkal, fontosnak tartják barátságukat az összes vajdasági zenekarral és szólistával, valamint a budapesti Téka együttessel. 
   Céljuk minél jobban megismerni, elsajátítani, a legeredetibb formában előadni népzenénket és vidékükön minél több emberrel megszerettetni és továbbadni. 
 
 
Az együttes tagjai: 
  • Ferencz Ágota - hegedű
  • Bordás Áron - brácsa, kobza
  • Klemm Katalin - bőgő
  • Martinek Imre - furulya
  • Kovács Viktor - dob
  • Ivánovics Tünde - ének
Közreműködők: 
            Kiss Zselykó - tánc, 
            Illés Gabriella - tánc, ének 

Fotók:  Kovács Szilárd 

(30 K)
 
Cím:        Kiskormos együttes  
                21000 Novi Sad (Újvidék)  
                Bogdan Šuput u. 78.  
                Jugoszlávia  
Tel.:        ++ 381 21 390 357  
e-mail:    baron@uns.ns.ac.yu 
 

 

Táncház Egyesület Vajdasági zenekarok és szólisták